Ha a fogorvos gyökértömést javasol…

Gyökérkezelésnek azt nevezik a fogorvosok, amikor a fogbélüreget, valamint a csatornákat betömik, hogy így előzzék meg a beteg fog kihúzását. Dr. George Meinig fogorvos azonban megdöbbentő elmélettel állt elő Amerikában. Véleménye szerint a gyökérkezelésen átesett emberek később hajlamossá válnak bizonyos súlyos betegségekre szemben azokkal, akiknek nincsen gyökértömött fog a szájában. Súlyosan megosztja a fogorvosokat szakmailag, hogy a gyökérkezelés biztonságos beavatkozás,…

Az EUban tiltott, pedig 50 fölött ez az étel szinte kötelező

Ki ne akarná a fiatalos mozgását könnyen megőrizni, és az életét kitolni. A mák Közép-Ázsiából származik, de manapság inkább Európában eszik. Szerencsére a mák központi helyet foglal el a magyar étkezési szokásokban, jóllehet kevesen tudnak annak gyógyhatásáról. Tele van (csontépítő), magnéziummal, (OMEGA4) növényi zsírsavval, aminosavakkal, enzimekkel: plusz foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is találunk benne.…

A „krokodil” nevű gyakorlat megszabadíthat a veleszületett, illetve szerzett gerincproblémáktól!

A „krokodil” gyakorlatsor egy egyedi módszer, amelyet osztrák csontkovácsok egy csoportja fejlesztett ki. A szakértők azon lepődtek meg, hogy mennyire jól fejlett a krokodilok gerincoszlopa. Ezután figyelmesen tanulmányozták a különféle csúszómászók mozgását, és ez képezte a „krokodil” módszer alapját. Ezek a gyakorlatok lehetővé teszik, hogy megszabaduljunk mind a veleszületett, mind a szerzett gerincproblémáinktól. Ezt a…

Minden este, mielőtt lefekszel, idd meg ezt a keveréket: segít kimosni, az aznapi ételt, és méregtelenít!

Mindenki, aki szeretne fogyni és a legjobb formába jönni, tudja, hogy a legnehezebb leadni a hasról és a combokról. Ezekre lehet a leggyorsabban hízni, és innen megy le utoljára a zsír, ez a kimondatlan szabály, amit mindannyian tudunk.   De van-e mód arra, hogy ezektől a zsírlerakódásoktól megszabaduljunk a derék és a combok táján? Az…

A híres orosz kardiológus így változtatná meg az étkezési szokásainkat, hogy egészséges is legyen

A leghíresebb orosz kardiológus, Leo Bokeria mostanság a tévében egy közmondást emlegetett egy beszélgetésben: a reggelinket együk meg egyedül, az ebédünket osszuk meg egy barátunkkal, a vacsoránkat meg ajánljuk fel az ellenségünknek. Majd elmondta, hogy ez butaság, teljesen buta dolog, hiszen gondoljuk csak végig, hogy épp a felébredő testbe beviszünk egy nagy adag húst, kenyérrel, majd még iszunk is valamit. Majd utána…

Rosszul látsz? Fájnak az ízületeid? Rossz az anyagcseréd? Keverj össze sót és olajat!

Készíts házi kenőcsöt mozgásszervi és más bajokra olyan hozzávalókból, amelyek a kamrádban is ott vannak! HOZZÁVALÓK: 10 evőkanál tengeri só 20 evőkanál olívaolaj ELKÉSZÍTÉS: Keverd össze alaposan a sót az olajjal, tedd jól záródó üvegbe, és hagyd állni 2-3 napig. Minden reggel alaposan dörzsöld be azokat a pontokat, ahol mozgásszervi fájdalmaid vannak. Először csak 2-3 percig masszírozd,…

Minden reggel tedd ezt a hozzávalót a kávédba, hogy karcsúsodj és jobb legyen a bélműködésed!

Gondod van az emésztéseddel, nem tudsz fogyni? Akkor érdemes kipróbálnod ezt a remek módszert, amely helyrehozza az emésztésed és beindítja a fogyást. Ha rendszeresen kávézol, akkor csak egyetlen alapanyagot kell beletenned reggelente a kávésbögrédbe ahhoz, hogy karcsúbb légy. Ez az alapanyag nem más, mint a gyömbérpor. Egy fél teáskanálnyit gyömbérport keverj a kávédhoz minden nap.…

Ha ilyen a vércsoportod, talán idegen DNS lehet a szervezetedben!

A négy vércsoporttal tisztában vagyunk: a 0, AB, B és A. A vércsoportokat RH faktor szerint is különválasztják. Az újonnan végzett kutatások azonban azt fejtegetik, hogy mit is jelenthet az RH negatív faktor. Arra következtettek, hogy aki RH negatív vércsoportú előfordulhat, hogy idegen DNS van a szervezetében. Az RH negatív vércsoportú emberek nem rendelkeznek rhesus…

Le akarsz szokni a cigiről? Ez a növény azonnal elviszi a nikotinéhséget

Ha eldöntötted, hogy leszoksz, mert büdös drága és nagyon nem egészséges a dohányzás, akkor ez a növény segíteni fog elhatározásodban. A sztívia igen jó módszert biztosít a cigaretta után érzett vágy csökkentésében, megszüntetésében. Rengetegen dohányoznak, mert fiatalon rászoktak, és az évek alatt kialakult náluk a függőség, ami arra kényszeríti a függőt, hogy mindig rágyújtson. Ezzel pedig nem tesz jót a…

Szabó Gyuri bácsi Bükkszentkereszti füvesember minden titkát kikotyogta, erről mindenkinek tudnia kell!

Mentsd le a listát. Olyan értékes információkat tartalmaz, amit nem szabad őrizgetni, add tovább, segíts másokon is! Olyan, mint egy biblia – hasznosítsd az információkat. Íme a legteljesebb lista minden létező betegségről a bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi tollából, ABC sorrendben. A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, vn amelyiket áztani, van amelyiket főzni és olyan…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial