„LEVÉL A FELESÉGEMNEK, AKI NEM AKAR DOLGOZNI MENNI, MIKÖZBEN ÉN MEGSZAKADOK A MUNKÁBAN!”

Egy férj levele szeretett feleségének, aki sajnos nem akar dolgozni menni, míg ő egyedül tartja el a családod, és egész nap dolgozik… Meglepő, és mély gondolatok hangzanak el!

“Emlékszem, hogy milyen bizsergő érzés futott végig rajtam, mikor először pillantottam meg az egyetemen. Egyszerűen tökéletes volt. Ahogy egyre jobban megismertük egymást, kiderült, hogy mennyire talpraesett, őszinte, törődő, a családhoz és barátokhoz hűséges nő. És ekkor elkezdődött a jövőnk. Két ügyvéd, akik egy nap közös gyerekeket, családot szeretnének alapítani.

Az ügyvédi karrierem eléggé stresszesen indult. De minden fiatal életében ez egy ilyen korszak, amikor hajtani kell, mert meg kell alapozni a szakmai hivatás alapjait. Neked nem volt sok barátod, és nem is igyekeztél állást találni. Ezért én megpróbáltalak rávenni, hogy jót tenne egy munkahely, mert lefoglalna, és több pénzünk is lenne. Így nagy nehezen szereztél is egy állást, egy kis cégnél voltál ügyintéző, miközben te jóval többre lettél volna képes. Pár hónapra rá teherbe estél, mindnyájunk nagy örömére, ezért otthon maradtál a kicsivel. Így megkaptad a legszebb állást a világon: édesanya lettél. Pár évre rá jött a második baba. És azóta sosem mentél vissza dolgozni, pedig már a nagyobbik gyerek jövőre középiskolás lesz.

Közben én szépen felépítettem a karrieremet, jól keresek, van egy gyönyörű házunk egy csendes, biztonságos környéken, évente nyaralunk, a gyerekek egészségesek, boldogak, és még spórolni is tudunk az egyetemükre.

Ez mind szép, de közben számomra irdatlan mennyiségű stresszel teltek ezek a évek. A nyomás, a hajtás az egészségemre is kihatással volt. Azok az ismerőseim, akik évek óta nem láttak, alig ismertek rám, úgy megöregedtem. Úgy érzem, hogy nem vagyok képes még 25 évig ezt csinálni. Néha arról álmodom, hogy felmondok, és egy kisebb céghez megyek, ahol lazább a munka, nincs annyi túlóra, így végre jut időm rátok is, hogy idehaza segítsek, beszélgessek a gyerkőcökkel, és persze veled is. Kényelmesebb lenne az életem, ha te is kapnál munkát, de tudom, hogy ez nem fog megtörténni.

Rájöttem, hogy neked ez a felállás így jó, de szeretném hogy tudd, hogy sokszor reggel egyáltalán nincs kedvem felkelni.

A barátnőid érdekes, de dolgoznak, te meg minden nap elmész kávézni, az edzőterembe, vásárolgatsz, élvezed a szabadidőt. Viszont ha megcsappan a családi kassza, már nem teszel azért semmit, hogy pénzt szerezz. Ez az én problémám, nekem kell megoldanom, mondod.

Azt akarom, hogy te is keress munkát, hogy ne kelljen éjnek idején arra felriadnom, hogy ha én nem dolgoznék, nem lenne mit ennünk. Nem akarom többé azt érezni, hogy én ebben a családban csak egy bankkártya vagyok. Azt akarom, hogy együtt tartsuk el a családot, szeretetben, békességben.”