49 éves vagyok, de a férjem olyat mondott hogy, azt hittem, elsüllyedek szégyenemben!

Lacival a főiskolán ismerkedtem meg, könnyen vörösödő, langaléta srác volt. Én voltam az évfolyam szépe, jómódú, jóképű srácok hívtak randira minden héten.

Furcsa természetem van, fontosabbnak tartottam egy kapcsolatban a megbízhatóságot és a belső értékeket, mint a külsőségeket, ezért elhatároztam, hogy Lacival fogok összejönni.

Nem volt könnyű dolgom, mert ha csak hozzászóltam, elkértem a jegyzeteit, már fülig vörösödött és alig tudott megszólalni. Végül egy esti sörözgetésen, amikor kicsit becsípett, egyszer csak megfogtam a kezét, magamhoz húztam a sötétben, és elcsattant az első csók. Utána sülve-főve együtt voltunk, királynőként nézett rám. Hamarosan a szülei is megszerettek, és tudtuk, együtt akarjuk leélni az életünket.

Azóta sok víz folyt le a Dunán, született három csodás gyerekünk. Lacival mindig nagyszerű volt az élet, támogatott mindenben, jól kereső vállalkozó lett, igazi jólétben neveltük fel a három fiunkat, akik már 25, 22 és 18 évesek. Igazi mintacsalád vagyunk, minden barátnőm engem irigyelt.

Bár Laci megemberesedett, igazi jóképű középkorú férfi lett, sosem kételkedtem a hűségében. Én persze a sok szüléstől kissé elnehezedtem, az arcomon is megjelentek az első ráncok, de mindig odafigyeltem magamra, otthon sem vártam melegítőben a férjem. Nem kellett dolgoznom, mert nem szorultunk rá, nekem az volt a dolgom, hogy megteremtsem az otthon melegét.

Az utóbbi években egyre közelebb éreztem magamhoz a férjemet, az ágyban sem volt problémánk, nem lanyhult el egyikünk érdeklődése sem.

Ezért ért villámcsapásként, amit a férjem múlt héten mondott.

Már csak a két kisebb fiunk lakik itthon, ők sem járnak haza korán, kész fiatalemberek.

Ketten ültünk Lacival a vacsoraasztalnál, borozgattunk egy jó pecsenye után, amikor felém fordult a férjem, és a szemembe nézett.

Ezt a pillantását még sohasem láttam, mintha egy másik ember nézne rám.

“Úgy érzem, kiüresedett a kapcsolatunk” – szólalt meg Laci. Nem is értettem, mit beszél, hiszen éppen előző éjszaka voltunk együtt a legnagyobb szerelemben.

“Nem tudok így élni tovább” – folytatta a férfi, akit addig azt hittem, nagyon jól ismerek.

“Elmegyek” – fejezte be, és felment az emeletre. Nem tudtam, mi következik, még szavainak jelentését sem fogtam fel, de hallottam, hogy matat a hálószobában, a szekrények ajtajának csapódását is ki lehetett venni.

Mozdulni sem tudtam, csak elkezdtem tölteni magamnak az újabb pohár borokat. Már azt sem tudtam hol vagyok. Egy óra múlva arra ocsúdtam, hogy Laci egy bőrönddel elment.

Egy hete nem láttam a férjemet, a vállalkozásába sem ment be, senki sem tud róla semmit. Nem tudom, hol keressem. A legrosszabb az egészben nem is a szomorúság, hanem a szégyen. Nem tudom, mit mondjak a gyerekeknek.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Facebook Hozzászólások