Rájöttem, hogy az igazi fájdalmat nem egy szakítás, nem egy „kirúgás”, és még csak nem is a megalázás okozza.

„Volt idő, amikor azt hittem bizonyos megélt fájdalmakra, hogy ettől rosszabb már nem lehet. Aztán az élet úgy hozta, hogy sajnos megéreztem, hogy ettől az úgynevezett „ettől rosszabb már nem lehet”-től, de még mennyire, hogy létezik rosszabb! Sokkal rosszabb. Na de hol is kezdjem?

Kezdem ott, amikor tizenévesen elhagyott egy fiú. Azt hittem ezt a fájó érzést nem élem túl és azonnal meghalok, vagyis inkább arra gondoltam, hogy meg akarok halni, hiszen nekem nem kell más, csak is ő.

Majd aztán volt olyan is, amikor huszonévesen a főnököm leordította a munkahelyen a fejemet, amitől én kiborultam és zokogtam. Napokig gyötört a lelki fájdalom.

Nem sokkal később pedig, – talán harminc is voltam már -, leépítés volt a cégnél, természetesen engem sem hagytak ki az elküldöttek közül. Na, akkor éreztem először, hogy itt vége mindennek! A legszerencsétlenebbnek éreztem magamat, kilátástalannak tűnt minden, de legfőképpen az életem/életünk. Azt hittem idegösszeomlást kapok, olyan ideges és elkeseredett voltam. Nos, hát sorolhatnám még az ilyen és ehhez hasonló fájdalmakat, amiket átéltem eddig utam során.

Eddig tehát csak a fájdalmakat soroltam, ami így utólag belegondolva, inkább csak rossz érzés volt, mint fájdalom. Hiszen időközben rájöttem, hogy az igazi fájdalmat nem egy szakítás, nem egy „kirúgás”, és még csak nem is a megalázás okozza. (És ebbe még csak nem is érdemes belehalni, úgy is idővel minden megoldódik, úgyhogy feleslegesen halnánk meg…)

Az igazi, mély, minden sejtedet görcsbe rántó fájdalom – ami tényleg fájdalomnak nevezhető -, az valahol ott kezdődik, amikor azt mondják, hogy a gyermeked halálos beteg. Amikor azt mondják, hogy nem sok ideje van hátra, mert meg fog halni. Vagy amikor a gyermeked azt kérdezi tőled, hogy „Anya! Meg fogok halni?”, te pedig tudod, hogy IGEN! Vagy az, amikor másodpercei vannak hátra a gyermekednek és aztán úgy kell elengedned a kezét, hogy soha többet nem foghatod már meg azt. És kőkemény fájdalom az is, amikor egy olyan koporsó mellett állsz, amelyre a gyermeked neve van ráírva. Na, ez aztán fájdalom a javából!

Isten lássa lelkem, nem akartam túlzásokba esni, de ez az igazság, már ami az igazi fájdalmat illeti. Ezt csak azért írtam le, hogy ne akarjatok már mindig, minden elétek kerülő problémába belehalni! Elhagynak benneteket? Majd lesz egy másik kapcsolatotok, amibe boldogabbak lesztek. Felmondtak nektek a munkahelyen? Majd kaptok egy jobb állást, ahol jobban megbecsülnek titeket.

Ezek nem fájdalmak, csak helyzetek, amiket meg kell oldani, vagy jobb esetben az idő majd megoldja. Mérlegeljetek tehát mielőtt beszélni kezdtek valakinek az általatok fájdalomnak nevezett fájdalomról, és gondoljátok végig ezerszer, hogy mibe is akartok ti belehalni. Ugyanis ha jobban körülnéztek, láthatjátok, hogy milyen sokan élik úgy az életüket, hogy az igazi fájdalom majd elpusztította a lelküket…

Lippai Marianna

(Képünk illusztráció)

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: tudnodkell.info