Főoldal

Mondj búcsút a fülgyulladásnak! Így kell meggyógyítani a fülgyulladást otthon természetesen…

A leggyakoribb oka a fülgyulladásnak a baktériumok és vírusok a középfülben. Gyakori tünetek a fülfájás, hasmenés, fejfájás, hányás, alvászavar, láz stb. Középfül fertőzés A középfül közvetlenül a dobhártya mögötti rész. A középfül és az orrgarat közti kis átjáró a fülkürt. A középen lévő nedvesség az orrgaratba kerülhet a fülkürtön keresztül. A középfül fertőzés általában közönséges…

A laurinsav a vastagbélrák tumor sejteknek több mint 95%-át elpusztította

A vastagbélrák az egyik legismertebb rákfajta mindkét nem körében. Elsősorban az időseket érinti, de fiatalabb korban is jelentkezhet a nem megfelelő táplálkozás, dehidratáltság és mozgás hiányos életmód, valamint a genetikai hajlam következtében. Gyógyítására számos természetes gyógyászati módszer létezik, de az orvosszakértők úgy vélik, hogy nincs elegendő tudományos kutatás ezek hatásának bizonyítására. Mostanáig! mert egy most feljegyzett kutatás nagyon nagy…

Ez a nő meggyógyította a 4. stádiumban lévő rákját, úgy hogy mindössze egyetlen összetevőt használt.

Az író, Ann Cameron, több mint 15 gyerekkönyv szerzője. 2012-ben hármas fokozatú vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, és úgy döntött, hogy megosztja a tapasztalatait ezzel a szörnyű betegséggel kapcsolatban a világgal. Valójában ez  a történet igen vidám véget ér, ugyanis sikerült legyőznie a betegséget teljesen természetes módszerrel, és mindenkinek ezt javasolja, aki ettől a betegségtől szenved. Az…

Sokan nem is sejtik, de a pajzsmirigy problémák természetes módszerekkel is enyhíthetőek!

Rengetegen küzdenek pajzsmirigyproblémákkal. A pajzsmirigy fontos szerepet tölt be a szervezetben. A hormonháztartás akkor működik rendesen, ha a pajzsmirigy egészséges. A pajzsmirigy problémákat természetes gyógymódokkal is kezelhetjük, ide soroljuk a speciális diétát, a sportot, a pihenést és a stressz csökkentését. A leghatásosabb természetes gyógymódok, amivel a pajzsmirigyet kezelhetjük: Kókuszolaj A kókusz olaj nincs rossz hatással…

Itt van a leglúgosítóbb élelmiszerek listája, az egészség titka

Bár tudjuk, hogy a feldolgozott ételek mennyire károsak, még mindig azok a kedvenceink. Feldolgozott és génmódosított élelmiszer, gyorskaja, cukorbombák – folyamatosan károsítják a szervezetünket és a legrosszabb, hogy ezzel tisztában is vagyunk. Az egészségkárosító ételek megváltoztatják a test pH-értékét, mégpedig félelmetes mértékben. Az emberi szervezet alapvetően lúgos, de folyamatosan megyünk a természettel szemben és mind…

Így tágítsd ki a cipőt ami szorít, 5 titkos tipp egy cipésztől!

Minden hölgynek van legalább egy pár cipője, ami kényelmetlen, mert vásárláskor felpróbálják, úgy érzik, hogy ennél kényelmesebb cipőjük még nem volt, de mikor hazaérnek és ismét felveszik az új cipőt kiderül, hogy nem is annyira kényelmes. Ma szeretnénk néhány tanácsot adni nektek, a szoros cipők kitágításához, olvassátok el a most következő sorokat. Hogyan tágítsuk ki…

Felesége halála után egyedül nevelte a hat gyermekét, mígnem egy levél megváltoztatta az életét

Andrew Kudreavtzev, Omszk városában élő 31 éves férfi, egész Oroszországban híressé vált arról, hogy egyedül neveli 6 gyermekét. Nagy tragédia ami ezzel a fiatalemberrel történt. Felesége rákbetegségben hunyt el, ezért fiatalon özvegyen maradt… Az újságíróknak köszönhetően Andrew története gyorsan elterjedt, majd több száz levelet kapott egyedülálló hölgyektől, akik át vették volna a feleség szerepét. Néhányan…

Itt a négy csillagjegy, aki, ha kérdez is hazudik!

Kutatások szerint egy nap akár több tucat hazugság is elhagyhatja a szánkat, az egész apróktól kezdve az orbitális nagy füllentésekig. Most következzen a négy legkevésbé őszinte csillagjegy. Halak 85% A félénk Halak nem szívesen adja ki az érzéseit. Kitűnő színész, nagyon vigyáz arra, hogy ne lehessen kifürkészni igazi énjét. A másik igyekezetére bízza, hogy kiismerje.…

200 g liszt, 150 g sajt, még néhány hozzávaló és már készülhet is a világ legfinomabb étele!

A palacsinta a legrövidebb idő alatt elkészíthető finomság, ezért sokan készítik reggelire. Lehet édes vagy sós mindenképpen a legjobb választás ahhoz, hogy jól induljon a napunk. Ma egy olyan palacsinta receptjét hoztuk el nektek amely a kedvencünk lett! Hozzávalók: 200 g liszt, 300 ml víz, 150 g kemény sajt, 50 ml napraforgóolaj, 2 db tojás,…

50 mondat, amely visszafelé olvasva is ugyanaz… (a magyar nyelv a legszebb)!

Ez az ötven mondat bizonyíték arra, hogy a magyar nyelv az egyik legszebb nyelv a világon! Óh, a tahó! Életem Etelé. Savas a vas! Hallak, Allah! Ah, tán nátha? Kis elek elesik. Szárad a darázs. Kereket tekerek. Hasas a sas! Ah… Mér kell e krém? Navarra arra van. Évák eledele kávé. Mér dúl a lúd…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial