Érdekesség / Ezoteria

Kosok, Bikák, Ikrek figyelem – Ezt hozza az idei év számotokra

loading...

A Mars uralma alatt álló Kos szülötteit viszi a nagy az energia, amelyet leginkább a munka terén kamatoztathatnak. A szerelem terén sem kell azonban aggódunk.

 

A munkának és kitartásnak hála – ami a Kosokra mindig is jellemző – sikerül elérnie a fontos célokat. Nemcsak a Kosos tulajdonságainak köszönheti a sikerét, hanem a bolygók is segítenek, amiből biztosan tudhatjuk, hogy a 2018-as év igen jó lesz a Kosoknak.

Az év első hónapjaiban a kapcsolatai stagnálhatnak. A Vénusz befolyása nagyon intenzív lesz, ezért ha az érzelmekről van szó, igen érzékenyen reagálhat. Nem okoz problémát Önnek, hogy készen álljon és cselekedjen, ha szükséges, vezetői szerepet öntsön magára, ezért az ilyen jellegű lehetőségek sem kerülik majd el. A felettesei biztosan észreveszik majd az Önben rejlő potenciált.

2018 tavaszi hónapjaiban új, eredeti ötletek rohanják meg a Kost. A rengeteg álmodozás miatt előfordulhat, hogy nehezebben koncentrál a valóságra. A kapcsolatok terén a kitartása ismét visszaigazolást nyer. Szerelmében állhatatos lesz. Impulzív viselkedésének és annak köszönhetően, hogy a szívét hagyja az esze felett érvényesülni, nagy, romantikus szerelem vár Önre. Jól érzi magát a barátai körében is, és mindenhol, ahol megpihenhet a mindennapok fáradalmaitól.

A melegebb hónapok beköszöntével, mivel a Vénusz az Oroszlánban áll majd, béke költözhet a magánéletébe. A kapcsolatok terén hűségre és tiszteletre számíthat. Nincs helye a bizonytalanságnak, ahogy az egyéjszakás kalandok sem vonzzák. A nyári időszak a munkahelyi előmenetelének is kedvez. Az elemzőkészsége és a problémafeltáró készsége kiemelkedően jól teljesít ebben az időszakban. Vigyázzon azonban az egészségére, nem hanyagolhatja el magát, és ne áldozza fel magát a munka oltárán.

2018 őszén a legtöbb figyelmet a családnak kell szentelnie a horoszkóp szerint. Nem számít, mi okozza a levertségét, mindig segítő kezekre talál, és új energiát merít belőle, ha az Önhöz közelállókkal veszi körül magát. A Skorpióban álló Merkúr pozitív hatással lesz az információgyűjtő képességére. Amíg koncentrál, egyetlen akadály sem tűnik majd leküzdhetetlennek. Indiszkrétség is hajthatja, nem jelent majd problémát, hogy tabutémákkal hozakodjon elő.

Az év végére a Kosok a tanulásra fókuszálnak leginkább. Felelősségteljes lesz ezekben az időkben, és hangsúlyos lesz az erkölcsi szempont is az Ön számára. Ez hatással lesz a munkahelyi teljesítményére és a magánéletére is. Határozottak lesznek a prioritásai, és rájön, mi a legfontosabb Önnek, így a következő évet tiszta fejjel és tűpontos célokkal kezdheti majd meg.

Az asztrológia szerint 2018 nagyon szép év lesz a Bikáknak. Leginkább a munka terén számíthatnak sikerre. A Vénusz uralkodása alatt álló Bikák mindig felelősségteljes, nyugodt emberek. Ezek a tulajdonságok igen elismertté teszik, ezért ne féljen megmutatni, mire képes. Ne feledje, bátraké a szerencse! Tűzzön ki egy adott célt, legyen kitartó és céltudatos, és könnyű szerrel leküzd majd minden akadályt.

2018 legelején hatalmas mentális és fizikai energiákat érezhet, hála a Skorpióban álló Merkúrnak. Úgy érezheti, a sikerhez vezető út gyakorlatilag egyenes. Ha vannak is kisebb akadályok, könnyen felülkerekedik ezeken. A motiváltság terén egyáltalán nem lesz gondja. Szabadidejét legszívesebben a barátai körében tölti, de ne feledkezzen meg a kondíciójáról sem! A Bikáknak rengeteg energiájuk lesz, ezért ha elégedetlen az alakjával, legfőbb ideje, hogy tegyen ez ellen.

loading...

A horoszkóp szerint a tavaszi hónapok igen felélénkítik az érzékeit. Ebben az időszakban, amikor minden virágba borul, az Ön érzelmei is nagyon erősek lesznek. A munkája és a karrierje a háttérbe szorulhat. A szerelemre akar fókuszálni, valamint a művészetre, és mindenre, amiben szépséget lát. A kapcsolatok terén a Bikákra romantika és szenvedély vár. Az egyedülállóknak komoly esélyük van rá, hogy új kapcsolatra tegyenek szert. Akik eddigre már megtalálták a szerelmet, most még erősebb harmóniát érezhetnek.

2018 nyarán jókedvű időszak köszönt be. Talán a szerelem érzése, talán a munkahelyi sikerek miatt, amik szintén sűrűbbek lesznek ebben az időszakban. Különösen az üzleti élet és a pénzügyek terén fog tündökölni, de jó szervezőkészségére is fény derül. A kapcsolatai terén nyugodt időszak köszönt be. Az egész családra harmónia vár. Figyeljen azért az egészségére, még ha odakint kellemes idő is van!

A horoszkóp szerint a rövidülő nappalok a Bikáknak sikereket hoznak az emberekkel közös munka során. A Mérleg jegyében álló Vénusz hatására nagyon kedves és elbűvölő lesz az Önt körülvevők számára. Ne féljen felhasználni ezt a magánéletében és a munkahelyén sem! Ideje például elővennie a főnökével a fizetése kérdését. Nem szabad azonban arrogáns hangnemet megütnie, mert azzal mindent elronthat. A tél beköszöntével fontos döntések meghozatala is vár Önre, ami összezavarhatja, de előfordulhat az is, hogy valaki rájön, mi a gyenge pontja.

2017 után, amit a béke, a pozitív energia és a sikerek hatottak át, 2018 már zavarosabb időszakot ígér az Ikrek számára, különösen az év közepén. A Merkúr bolygó uralma alatt álló jegy szülöttei általában nagyon okos és finom emberek. Ezen tulajdonságainak jó hasznát veheti, ha a gondokkal szembesül vagy akadályokat kell leküzdenie.

Rögtön az év elején problémákba ütközhet a szerelem terén, mert a Vénusz a Bak házában lesz. Az Ikrek jegy szülöttei általában igyekeznek magukat eltávolítani az érzelmektől, sőt, néha egyenesen elutasítják azokat. Bármely érzelemkifejezés idegen lehet az Ikreknek, a világra észlelése nagyon realisztikus. Extrém esetekben azonban, ha küzdeni szeretne a saját elveiért, bajba kerülhet. Legyen óvatos, hogy ne essen túlzásba!

Még ha a szerelem terén kevesebb oka van is az elégedettségre, használja ki az időszakot a munkában. Most nem lesz semmi, ami elvonja a figyelmét. A tempót 2018 egész tavaszán át tartani tudja, ezért semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy elnyerje méltó jutalmát. Talán csábítónak tűnhet az utazás vagy a kalandok gondolata, de próbáljon meg még egy kicsit ellenállni a kísértésnek.

A horoszkóp szerint az Ikrek számára 2018 közepe igen mozgalmas időszak lesz. Akivel megismerkedik, alaposan kibillentheti az egyensúlyából. Mindegy, hogy lelki társról, új barátról vagy munkatársról van szó, azonnal megtalálják a közös hangot. Nem is csoda, hiszen az Oroszlánban álló Merkúr pozitív hatással van a kapcsolataira egész nyáron. Az újonnan visszatérő önbizalmának köszönhetően új sikereket ér el a munkahelyén is. Itt az ideje, hogy változtasson, ha szeretne. Eleinte talán nem tudja majd, mit tegyen, de ha sikerül hatékonyan beosztania az idejét, eléri a vágyott célt.

A téli napok beköszöntével az Ikrekre nyugodt időszak vár. A korábbi munkahelyi sikereknek köszönhetően ismét a kapcsolataira koncentrálhat. Bánjon gyengéden a szerelmével. Csak kezdeményeznie kell, és behoznia egy kicsit a munka miatt kiesett közös időt. Ismét megtalálja a harmóniát. Az új kapcsolatok is gyümölcsözők lehetnek.

Az Ikrek számára a 2018-as horoszkóp harmonikus év végét ígér. Ha nem tudja, mihez kezdjen a szabadidejével, töltse az idejét a barátaival, jól érzi majd magát a társaságukban. Lazítson, hogy elfeledkezhessen a munkáról, tapasztalni fogja, hogy feltöltődik energiával, és ismét készen áll majd a tökéletes teljesítményt hozni. Vigyázzon az egészségére, öltözzön melegen!

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: netbulvar.eu

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial