Horváth József rákkutató: – “számomra egyszerűen hihetetlen, de 5 nap alatt 2,2 millió forint gyűlt össze a három beteg gyereknek”

loading… Gyűjtést indított három kis betege számára a hétköznapi hősként ismert Horváth József. A karcagi cigánytelepen nevelkedett rákkutató Facebook-oldalán közölte, hogy szombaton elvitte az adományokat Miskolcra és Budapestre, a három családhoz. „Számomra egyszerűen hihetetlen, hogy pár nap leforgása alatt ennyi ember állt az akcióm mögé, ahol Tomikának, Márknak és Danikának (mindhárman súlyos betegek) gyűjtöttem adományt”…

A sztárszakács kikotyogta: ettől lesz tökéletes a palacsinta

Szódával, vagy vízzel? Tejjel vagy tejföllel? Tojással vagy tojás nélkül? Lehet sós, vagy édes, ebéd, vagy desszert, a tölteléknek pedig csak a kreativitásunk szabhat határt. A palacsintát mindenki másképp készíti, és mindenkinek a sajátja a legjobb. Nem egy családi vita alakult már ki a desszert miatt. Most lerántjuk a leplet erről a nyalánkságról. Ne legyen…

Ez a hölgy öregnek és csúnyának érezte magát, de ekkor valami csodás dolog történt vele…

Mary Johnsonnak nehéz és komplikált éve volt, ezért úgy határozott, hogy valamit tennie kell azért, hogy jól érezze magát. Úgy érezte, hogy ha nem változtat valamin az életében akkor mély depresszióba esik. Egyszer a 60 éves nyugdíjas nő egy olyan filmre akadt amelyben Cristopher Hopkins stylist munkáját látta, elhatározta, hogy Minneapolis-ba utazik  azért, hogy a…

Végstádiumú rákos beteg volt, és egyetlen olaj kiűzte szó szerint a rákot a testéből

4. stádiumú veserákja volt, az orvosok szerint csak napjai voltak már hátra, amikor elkeseredésében egy utolsó útra vette rá magát. 2014 augusztusában diagnosztizálták a katonaként dolgozó Lindánál a 4. stádiumban lévő veserákját, amely már 2 helyen is áttétet képzett. Amikor megtudta nem hagyta magát el, és végig kitartott az mellet, hogy megfog gyógyulni, mivel élni…

A három fiú letérdel apjuk barátnője elé és megkérik őt nyissa ki a csomagot

A gyerekeket néha nehéz kezelni vagy megérteni mi is zajlik bennük. Ha pedig valakiből mostohaszülő lesz, nehéz lehet megnyerni a gyerek bizalmát és sok időbe telhet, míg harmonikus kapcsolat alakul ki a mostohaszülővel. Mikor Theresa Meagan Johnson és Steve Lee összeköltöztek, Theresa három gyermeket kapott ajándékba. Ez azonban soha nem volt probléma, a gyerekek és…

Amikor két lány fuldokolni kezdett, csak egy Down-kóros fiú ugrott be a vízbe, hogy kimentse őket!

Valerio Katoya az interneten pár nap alatt hős lett. Ez a fiú a betegsége ellenére két lányt mentett meg a biztos haláltól! Valerio Down-szindrómával született. A szülők ennek ellenére mégis megtartották a fiút. Amikor Katoya betöltötte a 3. életévét, szülei beíratták úszásoktatásra. Valerio sikeres lett ezen területen – ezáltal izmai erősödtek, akaratereje és állóképessége is…

Szerintem minden embernek 55 évesen nyugdíjba KÉNE MENNIE, hogy tudjunk még élni, örülni, boldognak lenni

A nyugdíjkorhatár egyre jobban kitolódik. Sokan attól tartanak, hogy mire elérik a nyugdíjas életkort, már nem lesz elég energiájuk, vagy nem lesz elég jó az egészségi állapotuk ahhoz, hogy élvezhessék is a hosszú évtizedek kitartó munkájának gyümölcsét. Hazánkban 1928-óta létezik öregségi és rokkantsági nyugdíj. A 90’es években a nők még 55 évesen, a férfiak pedig 60…

Te is etted gyerekkorban? Gyerekkorunk egyik egészséges csodanövénye!

Emlékszem gyerekkoromban, amikor a nagymamámmal kirándulni jártunk, hosszasan mesélt az erdő-mező növényeiről, és azok áldásos hatásairól. Az egyik ilyen alkalommal megígérte, hogy megmutatja a papsajtot, ami bevallom teljesen elvarázsolt. Először is a nevéből azt gondoltam, hogy milyen csodás dolog, hogy egy vadon termő növény sajtot terem. Mosolyogni való gondolat, de a gyerekek már csak ilyenek.…

Kipakolt a szakács: ezt etetik meg veled a szállodákban, azt már el sem merte mondani, mi van a tortában

Amikor úgy döntünk, hogy úti célul egy bizonyos helyet felkeresünk, akkor elsősorban a valódi élménygazdagságot tartjuk szem előtt, nem célunk az élet apró nehézségeivel ekkor is foglalkozni, így minden fenntartás nélkül, örömmel vesszük igénybe azokat a turista-szolgáltatásokat, amiket az adott helyen részünkre kínálnak. Most az úgynevezett „all inclusive” rendszerről lesz az alábbiakban szó, ami ugyebár…

Most temettem el a férjemet, zokognom kellene, de helyette ez történt

Szép házasság volt a miénk, harminc éve tartott. Szinte kislány voltam, amikor megismertem Bélát. Mindig kitartott mellettem, nem voltak anyagi gondjaink, és sok segítséget kaptam tőle hosszú közös életünk folyamán. Amikor a gyerekek kicsik voltak, pelenkázta, fürdette őket, nem szégyellt főzni a családnak és a kertet is rendben tartotta. Egyetlen gondunk volt csupán, de az…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial