Blogolunk / Színes / Szösszenetek / Történet

Unatkozó asszonyok

FRANCE. Paris. 1970. 8th arrondissement.

Hirdetés

loading...
— Hova, hova, Perierné asszony? — kérdezte Duvalné a kapu előtt.— A patikába megyek —felelte Perierné. — A férjem reggel jött haza, és olyan náthás, hogy alig lát…
— Nahát, ez vicces, én is a patikába indultam aszpirínért. A férjem vidéken járt egy üzletfelénél. és csak hajnalban jött meg. Köhögve, trüsszögve, lázasan .. .
A két asszony elindult a Rue Florentin felé, összebújva az ernyő alatt, mert csak egy ernyőjük volt; közben megbeszélték az árakat, az időjárást és Roberta kisasszonyt, aki minden reggel misére megy, de esténként zajos házibulikat, orgiákat rendez a barátaival.

folytatjuk….

Perierné férje a rendőrség bűnügyi osztályán dolgozott. Felettesei elismerték, hogy jó munkaerő, szívós, kitartó nyomozó, de a (háta mögött azt mondták róla: nincs fantáziája. Perier inkább hasonlított egy könyvelőhöz, mint egy nyomozóhoz. A kezéből sohasem hiányzott az aktatáska, amely mindig tele volt iratokkal. „Ez az én irodám — mondogatta a kollégáknak. — Ez az én archívumom. Aktatáska nélkül fél ember lennék.” Az utóbbi hetekben gyémántcsempészek után nyomozott — néhány jelentéktelen fickót el is -kaptak a bandából —, de a banda főnökéhez, a titokzatos ismeretlenhez még nem jutott el. A detektív még az ágyban is dolgozott. Hőmérővel a szájában, feljegyzéseket készített, jegyzőkönyveket tanulmányozott.

— Még mindig a gyémántcsempészek? — kérdezte az asszony.

— Ühüm.

— Nem segíthetnék valamiben?

Perier kivette a hőmérőt a szájából, és így szólt:

— Segíteni? Te? Tudod jól, hogy nem szeretem, ha beleszólsz a munkámba. Inkább főzzél egy jó erős teát.

folytatjuk….

Néhány nappal később Perierné, a tisztítóban — Madame Renauldnál — összefutott Duvalnéval. Mindketten egy-egy férfiöltönyt tartottak karjukon.

— Én nem tudom, hogy hol járt tegnap a férjem — mondta Perierné —, de olyan piszkos, agyagos lett a ruhája, hogy ezen már csak a vegytisztító segíthet…

Hirdetés

loading...

— Az én férjem sem különb — mondta Duvalné. —  ő sem tud vigyázni a ruháira. Teljesen tönkretette tegnap az öltönyét.
Duvalné megvárta, amíg Perierné végez, aztán együtt mentek haza. Útközben kirakatot nézegettek és megálltak egy színházi plakát előtt. — Színház! — sóhajtott fel Perierné. — Évek óta | nem voltam színházban.

— Én is állandóan otthon kuksolok — mondta keserű mosollyal Duvalné.

folytatjuk….

  Duval egy bankban dolgozott. A ház lakói nem sokat tudtak róla, mert nem állt szóba senkivel. Reggel beült a Citroen kocsijába, és csak késő este jött haza. A házfelügyelőnő szerint Duvalék nem élnek boldogan. „Sohasem veszekednek, az igaz, de még egyszer sem láttam mosolyogni az asszonyt. Pedig csinos nő. A férje legalább húsz esztendővel idősebb, és mogorva, nagyképű alak…”
— Időnként bejöhetne hozzám egy kicsit beszélgetni — mondta Duvalné. — A férjem alig van otthon…
Jól eldiskurálnánk .

—Köszönöm a meghívást — felelte Perierné. — Élni fogok vele… Néha én is nagyon magányosnak érzem magam…

folytatjuk….

— Még mindig a gyémántcsempészek? — kérdezte Perierné a férjétől. — Hogy áll az ügy?

— Nagyon kérlek, ne idegesíts. A főkapitány is ugyanezt kérdezte tőlem.

— Az újságok egyelőre nagyon szűkszavúan írnak az ügyről.

— Elégedj meg annyival.
S most kérem a vacsorát.
Éhes vagyok!

folytatjuk…

Facebook Hozzászólások