Színes / Tippek

TORMÁT EVETT CITROMMAL 3 HÉTEN KERESZTÜL! AZ EREDMÉNY AZ ORVOSOKAT IS MEGLEPTE!

ghmcgmb

Hirdetés

Egy amerikai nő három hétig tartó, tormás-citromos kúrát próbált ki, hihetetlen eredményt ért el. Úgy sikerült megszabadulnia a fölösleges kilóitól, hogy közben nem próbált ki más fogyókúrás receptet, és nem is kellett sokat sportolnia sem.

fogyas1-1

Azóta több, testsúlyfölösleggel küzdő nő is követte a példáját, és a siker náluk sem maradt el, ma már megesküsznek atormás-citromos zsírégető „koktél” csodatévő hatékonyságára.

Elhoztuk neked a receptet, ami alapján bárki elkészítheti odahaza a fogyasztó gyógylét, és csodás alakra tehet szert.

A torma javítja az emésztést és nagyon jót tesz a májnak, a szívnek és a keringési rendszernek is, így szerezzünk be minél többet ebből a nagyszerű gyökérzöldségből.

Hirdetés

Szükségünk lesz:

  • 125 g tormára
  • 3 citromra
  • 3 kanál mézre

Elkészítés:

Vágjuk fel kisebb darabokra a tormát, a citromokat mossuk meg, de ne hámozzuk meg, majd mindkét hozzávalót tegyük bele egy turmixgépe, és hagyjuk, hogy a gép jó alaposan összedarálja.

Ha ez kész, tegyük egy befőttes üvegbe, adjuk hozzá a mézet, tároljuk a hűtőbe. Három héten keresztül, naponta az étkezések előtt és után kell egy kanállal elfogyasztani ebből a zsírégető készítményből.

Forrás: netbulvar.eu

Facebook Hozzászólások