Egészség

TEGNAP DIÓLEVELET GYŰJTÖTTEM. ITT OLVASHATOD A GYÓGYÍTÓ RECEPTET:

loading...

Tegnap diólevelet gyűjtöttem.

Sajnos az utóbbi időben, nem igen tudjuk figyelembe venni a legmegfelelőbb gyűjtési időt, a teliholdhoz közeli napokat, a legmegfelelőbb virágzási időt, mivel az időjárás rákényszerít bennünket, hogy kihasználjuk a napos időszakokat!

A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófa levél gyógyító hatásáról.

Gyógyászati célból úgy a levelét, mint a dió kopácsát (burkát) érdemes használni, kellő ismeret mellett igen hatásos az alábbi célokra a belőlük készített teafőzet.

A dió levelének egészségmegőrző tényét szintén az ősidők óta ismeri az emberiség.

Ha megfigyeljük, a diólevél – úgy az emberi szervezeten kívül mint belül – a hámszöveteket gyógyítja.

A hatásmechanizmus szinte minden esetben azonos ugyanis a diólevél hatóanyagai a betegséget okozó szervezeteket pusztítják.

Ezen túl a diólevélnek évezredek óta ismert összehúzó – asztringens – hatása van a hámszövetekre.

Összehúzza a nyálkahártyát, megszünteti a szivárgó vérzéseket.
Tehát a fertőzött, károsodott – külső vagy belső – hámszövetek újrafertőződését az összehúzó hatás gátolja meg és ezután az emberi szervezet természetes gyógyulási, regenerálódási képessége fejezi be a gyógyítást.

Az a tény, hogy sikerrel alkalmazható a legkülönbözőbb bőrproblémák esetén, a szájüreg, a torok, a garat és az egész emésztőrendszer igen sok problémája esetén is, mind ugyanarra a hatásmechanizmusra vezethető vissza.

A diólevél hatóanyagai az élőlények egész sorára mérgező, élettevékenységet gátló hatással vannak.
Nemcsak a diófa alatt növő gyomnövények túlnyomó részére, hanem rovarokra, férgekre, gombákra, még baktériumokra is.

De az emberre nem!

A július-augusztusban begyűjtött, már kifejlett egészséges levél, vagy a diószüretkor szeptemberben begyűjtött kopács megszárítva és feldarabolva alkalmas tea készítésre.

Egyes leírások június végétől ajánlják a levelek gyűjtését, mivel abban az időben tartalmazza a legtöbb hatóanyagot.

Mire használhatjuk a diófalevelet?

Érzéstelenítésre
Hámszövet
Tuberkulózis
Vércukorszint
Fertőtlenítésre,
Gombaölésre
Tonizálásra
Sebek
Szájfekély
Torokgyulladásra
Kötőhártya-gyulladásra
Fagyásra
A hüvely bántalmaira

GYÓGYÍTÓ RECEPTEK:

FÜRDÉSRE:
általános hatású a fürdővízbe öntött teaeszencia használata, idegnyugtató, stimuláló és bőrfertőtlenítő, s aki szereti, a dióolaj illata kellemessé varázsolja testét.
Azért túlságosan sokáig nem kell használni, a növény juglon vagy juglans tartalma miatt.

A borogatások, teák használatakor pedig feltétlen győződjünk meg arról, hogy keletkezik e allergiás tünet, mert az arra érzékenyeknek ezt el kell kerülniük.
Mindemellett alkalmazzuk bátran, mert olcsó és jó hatású szer a diólevél.

100-200 g apróra vágott diólevelet áztatunk 0,25 l forró vízbe, és leszűrés után a fürdővízhez öntjük. Hatékonyan frissít, méregtelenít, erősít, akárcsak egy gyógynövényes fürdőzés.

Erős LÁBIZZADÁS esetén egy kg szárított diólevelet félóráig főzzünk 1 l vízben, majd szűrjük le.

Ha fürdőként használjuk, az egész főzetet öntsük a fürdővízbe, ha csak lábáztatásra, akkor pedig 3 dl-t.

A levél főzetét a törökök ülőfürdős kúra során is használták, húgyúti gyulladások esetén, de köhögős gyereket is fürdetik benne, abból a tapasztalatból kiindulva, hogy a diólevél-fürdő erősíti a szervezetet. Erre a célra 1,5 kg diólevelet főzzünk 10 l vízben és öntsük a fürdővízhez.

BOROGATÁS:
Külsőleg borogatásként a diólevél-főzetet, hasonlóan a hagymához, ekcéma, fagyás, égés, napégés, zúzódások, ínszalag megnyúlás, kötőszöveti gyengeség kezelésére, ízületi fájdalmak enyhítésére, ütésből eredő véraláfutások eloszlatására, pattanásokra, kelésekre, továbbá korpás fejbőrre használják.
Segít a kiütések, az élelmiszer allergiából eredő bőrkiütések, csalánkiütés megszüntetésében, a fizikailag fáradt lábra is kiváló.

BŐRGOMBÁSODÁS (piros, váladékos, viszkető bőr).
esetén egy liter forró vízhez 70 g szárított, tört diólevelet adjunk, majd lehűlés után szűrjük le. A gombás bőrt áztassuk ebbe a főzetbe.
A kezelést rendszeresen ismételjük, amíg a tünetek el nem múlnak. Pikkelysömörre, sömörre is bátran használhatjuk ezt az oldatot.

Ha KÜLSŐLEG használjuk, angol gyógynövény-szakértők a következő főzetet ajánlják: fél liter forró vízben mintegy hat órán át áztassunk 30 g száraz levelet, utána szűrjük le.

Másik, HAZAI RECEPT szerint lemosáshoz elég egy teáskanálnyi diólevélből főzetet készíteni, teljes fürdőhöz pedig 100 g száraz levelet használjunk.
Makacs fekélyekre úgy használjuk a főzetet, hogy erősebbre főzzük, és cukrot is teszünk bele. Úgy is növelhetjük hatását, hogy a főzet minden 5 literéhez 2 kg tengeri sót adunk.
Vigyázzunk viszont, hogy a főzet ne kerüljön nyílt sebbe! Nem segít, ha a fájdalom idegi eredetű, és természetesen ha allergiás tünet jelentkezne, a kezelést hagyjuk abba!

DIÓFALEVÉL TEÁK

TEAKÉSZÍTÉS:
– 3 gr (egy púpozott kanál) diólevelet forráz le 2dl vízzel, hagyd állni 10 percet, leszűrés után használhatod az adott panasz szerint.
(Diólevelet csak június közepe és július vége között ajánlatos szedni. Mosd át egyesével a leveket, terítsd szét egy ruhára, árnyékos, de szellős helyen.)

loading...

Öntheted a fürdővizedbe is, idegnyugtató hatása miatt segít az estére felhalmozott stresszt lecsendesíteni, fertőtleníti a bőröd, és serkenti az anyagcseréd.

Idősebbeknek ajánlott a csontritkulás megállítása és karbantartása miatt.

Pattanások, viszkető bőrpanaszok, tejkiütések esetén is bátran használd, kitűnő fertőtlenítő és nyugtató hatása miatt.

Erősen vértisztító, ezért a CUKORBETEGEK jótevője, valamint székrekedésben, étvágytalanságban és anyagcserezavarokban is legyen a barátod.

Gyomor és bélpanaszaidat is enyhítheted vele
A különböző receptekben általában a száraz diólevél súly szerinti mennyiségét adják meg.

Ha friss, zöld levelet használunk, nyugodtan vegyük a négyszeresét.
Bár a diólevél-főzet alkalmazásának módja sokféle lehet, – tea, főzet, oldat, fürdő, borogatás, szájvíz, gargalizálószer, beöntő vagy hüvelyöblítő, kenőcs, stb. – mindnek az alapja a diólevél hatóanyagainak főzéssel, áztatással való kinyerése.
Az egyes receptek eltérhetnek.

A teát mértékkel fogyasztva vagy helyi lemosásként borogatásként használva jó eredménnyel fordíthatjuk külsőleg bőrbetegségek, pattanások, ekcéma, bizonyos gyulladások és lábgombásodás ellen.
Igen hatásos tetvesség, rüh ellen, de használható a hajhullás megelőzéseként fejre dörzsölve és borogatva.

Belsőleg teaként fogyasztva pedig alkalmas gyomor és bélhurutok ellen, de vértisztító hatású, s így pattanások kialakulását megelőzi.
Zsíros pattanásos bőr esetén a gyenge főzet többszöri fogyasztása ajánlott.

Székrekedés ellen nemcsak Európában, hanem Kínában is alkalmazzák.
Hasmenés esetén fontos a folyadékpótlás, ezért a szokásosnál enyhébb főzetet készítsünk, tehát mintegy 10 g szárított levelet tegyünk 1 l forró vízbe.

Természetesen a leveleket később szűrjük ki.
Ebből a főzetből napi 1 l-t igyunk meg.
Általában mondhatjuk, a diólevél-főzet, tea mindenféle emésztési zavar (és az ennek következtében fellépő étvágytalanság) esetén jól alkalmazható.

Az emésztés karbantartására 6 dg diólevél sűrű főzetét ajánlják horvát gyógynövény-szakértők 12 dg glicerinnel és 3 dl forralt vízzel elkeverni, és ebből a készítményből étkezések után és este egy-egy kávéskanállal kell bevenni.

Dr. LADOCSI TERÉZ:
bélhurut ellen diólevélből és más gyógynövényekből készült teakeveréket ajánl: Összekeverünk 5 g diólevelet, 5 g kutyabengekérget (Frangulae cortex), 10 g édesgyökeret (Liquiritae radix), 20 g édesköményt (Foeniculi fructus), 30 g orvosi ziliz gyökeret (Altheae radix) és 30 g lenmagot (Lini semen).
A keverékből három teáskanállal kell tenni három csésze vízhez, és 5-10 percen át kell főzni, végül leszűrni.
Reggel és este egy csésze meleg teát kell a főzetből inni.
Egy egyszerű diólevéltea-recept:
Apróra vágott száraz diólevélből 1 púpozott teáskanállal egy bögre (2,5 dl) forró vízhez öntünk, állni hagyjuk, leszűrjük, esetleg újra melegítjük. A legkülönbözőbb betegségek esetén egyaránt naponta legalább három csészényit igyunk.

VARRÓ ALADÁR BÉLA gyógyszerész szerint:
10-20 g diólevelet fél liter vízben főzzünk meg, és a szüredéket reggel, kávé helyett cukorral fogyasszuk. Vértisztító, emésztést előmozdító, féreghajtó hatása van.
Gyomor- és bélelnyálkásodásnál és általában olyan betegségeknél, melynek oka a vér tisztátalanságában keresendő, kitűnő eredményeket érünk el – írja Varró úr.
Az ajánlások nem pontosan egyeznek, csak abban, hogy diólevelet kell használni.

ZSÍROS, KORPÁS HAJ:
ahogy a diófa ügyel saját koronájának szépségére, úgy ápolja a te hajad és fejbőröd is egy kis diólevélből készített tea. Hajmosás után 2-3 dl teával öntözd meg a fejed, hagyd rajta pár percig mielőtt leöblítenéd. Ha nem mosod le, akkor a hajhagymákat táplálja és növekedésre ösztönzi őket.

HOMLOK-, ARC- ÉS ORRÜREG GYULLADÁS ESETÉN:
ha gyötör az eldugult orr, vagy épp arcüreged fájlalod, az elkészített teából naponta 1-2-szer szívj fel az orron át és hagyd, hogy átmossa az üregeid. Torok és száj öblögetésére is használhatod, az ott levő kórokozókat és baktériumokat elpusztítja. A fájó részekre pedig dunsztkötést tehetsz egy teával átitatott törölközővel.

FOGÍNYGYULLADÁS, AFTA, SZÁJBAN ELŐFORDULÓ SEBEK:
főzz le 2dl teát és tartsd a hűtődben, egy kis üvegben. Minden fogmosás után öblítsd át a szájad.

MÁJ BETEGSÉGEK:
májunk a méregtelenítés nagy mestere, ezért mindenképp figyelj rá. A diólevélben található anyagoknak köszönhetően enyhíti a máj panaszokat, serkenti a méregtelenítést, emésztést. Komolyabb problémánál (ciszta) 6 héten keresztül kell inni a teát és minden este dunsztkötést helyezni a májra.

HASMENÉS:
a lényeg a könnyű diéta mellett, hogy a bélbolyhokat kell rendbe tenned, ehhez remek segítőtárs lehet a diólevél tea.

CISZTA, MIÓMA A PETEFÉSZKEN:
természetesen ez egy komoly probléma, ezért nagyobb odafigyelést igényel. Készíts fél liter teát melyből 2 decit ivásra használj, a maradékot pedig hüvelyirrigálásra. Éjszakára készíts borogatást a hasadra! Hüvelygomba és folyás esetén is sokat segít az irrigálás.

LÁBIZZADÁS, KÖRÖMGYULLADÁS, LÁBGOMBA:
viszket a lábad, vagy begyulladt a körmöd? Nincs más teendőd, mint naponta fél órát áztatod a teában a lábad, vagy naponta többször átmosod vele a problémás területeket.

LÁTÁSRA:
Ha már látásunk nem elég éles akkor is segítségül hívhatjuk ezt a kiváló gyógynövényt. 2 dcl forró vízzel egy csapott evőkanál diólevelet leöntünk, 10 percig állni hagyjuk, majd vattát mártunk bele és ezt e gyengén látó szemre helyezzük naponta tíz percre. Néhány hónap után azt vesszük észre, hogy látásunk élesedik. Zöldhályog esetén egy éven keresztül ajánlott naponta elvégezni.

VÉRCUKORSZINT beállításánál is eredményesen alkalmazható. Ekkor egy csésze forró vízhez 2 kávéskanál szárított diólevél ajánlott, majd egy óra állás után kell leszűrni és fogyasztani, naponta négy alkalommal fél csészével.

EMÉSZTŐRENDSZERI BETEGSÉGEKRE:
A diólevél-tea gyomor- és bélbetegségek kezelésére, hasmenés és székrekedés ellen egyaránt jó. Tehát az emésztési zavarokra. Általában rendbe teszi a rendellenes gyomor- és bélműködést. Ha az embernek nincs rendben a gyomra, elmegy az étvágya. Viszont ha diólevél-kúrát alkalmaz, az eredmény gyorsan jelentkezik, megjön az étvágy is. Ezen alapul az a népi megfigyelés, hogy a diólevél-teának étvágyjavító hatása van. Tehát ha valakinek nincs étvágya, igyon nyugodtan diólevél-teát, és az esetleg nem is tudatosult emésztőrendszeri problémái természetes úton szűnnek meg.

Röviden ezt úgy foglalják össze, hogy erősíti, kondícionálja a gyomrot.

Diólevél-krém:

Egy recept a diólevél-krémre, folyékony változatban. 10 dkg friss diólevelet 2 dl növényi olajban áztatunk, húsz napig.
Szinte bármilyen növényi olaj jó erre a célra, de legkevésbé az olivaolaj, leginkább a repceolaj.
Utána az olajat leszűrjük, és fekélyek gyógyítására használjuk. Külsőleges használatkor diólevél-krémet is használhatunk, körömvirággal kombinálva.
Ezt úgy készíthetjük, hogy 20 dkg bármilyen, legfeljebb 60 fokig melegített zsiradékba (shea vaj vagy akár lehet étkezési sertészsír is) 6 db szép diólevelet és 6 db körömvirág-fejet teszünk, és három napig állni hagyjuk. Ezután gőz fölött fölmelegítjük, és leszűrjük.
Zárt dobozban, hűtőben hat hónapig tárolható. Kiváló bőrápoló!
A tyúkhúr mellett a diófalevél is ajánlott reumások számára. A reumás testrész masszírozásához nem főzetben, hanem olajban oldjuk a diólevél hatóanyagát. Egy liter étolajban egy hónapig áztatunk 10 kanál tört szárított diólevelet, majd szűrjük le. Ezt az olajat használjuk masszírozásra.

EGYÉB:
Hazai néprajzosok anyaggyűjtéséből tudjuk, hogy a szalmazsákba helyezett diólevél Matolcson és Répáshután volt használatos. Ha már nemcsak a szalmazsákunk, hanem a fentiek szerint az egész ágyunk diófalevéllel van tele, akkor akár tegyünk a párnába is! A diófalevelekkel megtöltött kispárnának alvásjavító hatást tulajdonítanak. Úgy tartják, hogy oldja a feszültséget, az álmokat is megváltoztatja, nyugodt alvást nyújt.
Ha pedig a fehérneműs szekrénybe teszünk diófalevelet a fehérneműk közé, azok biztosan nem fognak megmolyosodni.
Tetvek, férgek és mikroszkopikus élősködők ellen a sűrűre főzött diólevél-tea bedörzsölése segít. Ha fejbőrbe dörzsöljük, az erős hajhullás is kezelhető vele.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: szupertanacsokbloghu.hu

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial