Egészség

Ez a saláta végre visszaadta az életkedvem, és az orvosom is elámult a leleteimtől

60 évesen már egészen más szemmel nézzük az egészséget. Ilyenkor jövünk rá, hogy fontos az egészségünk, és bármit meg is tennénk, hogy helyrehozzuk az elkövetett hibákat.  Én is így jártam, amikor vészesen megugrott a vérnyomásom, és az orvosom keringési problémák előjeleit vette észre. Mindig is hajlamos voltam az idegeskedésre, hát ez sem segített.

Rendszeres, szédüléssel  kísért fáradtság nehezítette a napjaimat, de nem ez volt a legnagyobb gond. A májam zsírosodni kezdett, ami számos betegséghez vezet. Nem csak maga a szerv van veszélyben, mert az elzsírosodás a gyulladások, cirrózis és tumorok kockázatát is növeli, ahogy a diabétesz, szívinfarktus, stroke és vesebetegségek kockázatát is.

Először erre kezdtem keresni a megoldást. Egy barátom ajánlása révén találkoztam egy természetgyógyásszal, aki a májproblémámra egyből rávágta, hogy cékla! Meglepett a dolog… Már csak azért is, mert egész életemben fogyasztottam céklát, de sosem tudtam róla, hogy valami rendkívüli, gyógyhatású növény lenne.

Mint kiderült, a cékla képes megtisztítani a májat. javítja a vérkeringést, kitisztítja a vastagbelet, helyrehozza a látást, és még egy sor hasznos tulajdonsága van.

Pár nap múlva a kezemben tartottam azt a receptet, ami megváltoztatta az életemet. Ezt szeretném mindenkivel megosztani:

Kell hozzá 2-3 cékla, 2 hagyma, extra szűz olívaolaj, ecet, és só az íz miatt.

Meg kell hámozni a céklát, és vízben főzni egy kis sóval. Ezután apróra vágni és egy edénybe tenni. A hagymát is felvágjuk és összekeverjük a céklával. Ehhez jön egy kanál olívaolaj és ecet. Szükség esetén ez lehet több is, és akár más fűszereket is adhatunk hozzá, hogy finomabb legyen, vagy még egy kis sót. Ezzel kész is a salátánk, amit lehet reggelire vagy vacsorára fogyasztani. Viszont minden nap kell enni belőle!

Nem csak a májam jött rendbe, de hihetetlen módon a látásom is javult! A vérnyomásom normalizálódott, és szinte nem is stresszelek azóta. A betegségek is elkerülnek. Minden nap szétrobbanok az energiától, és hosszú idő után érzem újra jól magamat a bőrömben. Mintha megfiatalodtam volna.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: aztbeszelik.com

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial