Érdekesség

NASA kutatója nyíltan bevallotta, hogy létezik idegen élet: Kikerültek az erről szóló anyagok!

Ma már mindenki tudja, hogy a NASA-nak csak egy része katonai komplexum, ez nem újdonság. Azonban a hivatal nemrégiben kiadott nyilatkozata, hogy “vannak az idegen életre utaló jelek ” megválaszolta ezt a régi tabu témát véglegesen.

A NASA vezető kutatója Ellen Stofan nyilatkozatát a nagyközönség már elfogadta.
“Azt hiszem egy évtizeden belül biztos jelzéseket fogunk kapni a földöntúli életről, és 20-30 éven belül bizonyítékaink leszenek arra, hogy létezik földön kívüli élet.

Stofan tovább magyarázza:
“Már a határán vagyunk annak, hogy mindaz megváltozzon, amit  az emberek évezredeken át gondoltak. Még a mi életünkben tisztázódni fog, hogy van élet a naprendszeren belül más bolygókon is, és hogy ennek milyen hatása van az életünkre.  Most azokon a tényeken dolgozunk, amik évtizedek óta rejtve voltak a nyilvánosság elől.”

Annak érdekében, hogy a  NASA kutatásai eredményekhez vezessenek William Cooper, csak egy volt a sok közül, aki az életével fizetett rejtélyes körülmények között. Remélhetőleg, a halála nem lesz hiábavaló.

Ez csak egy visszaigazolást, hogy bolygónkat idegen lények látogatták, de azt is tudni véljük, hogy sok különböző földön kívüli DNS került már kapcsolatban a mi DNS-ünkkel évszázadok óta. Hiszen tudjuk, hogy az emberi faj több  10 millió éves múltra tekint vissza.  Igen sok fotó is került már nyilvánosságra, melyek mind bizonyítékként szolgálnak.

Bár a NASA hivatalosan, még most is köti az ebet a karóhoz és azt állítják, hogy a  az idegen élet lehetősége valószínűtlen, emlékezzünk azokra, akik életüket vesztették, mert megpróbálták kideríteni a valódi tényeket, és felhívni a figyelmet a tényleges igazságra.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: aztbeszelik.com
Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial