Diéta / Tippek

Napi 3 pohár fogyasztó víz, és a kilók csak úgy repkednek le rólad

A gyömbér és a citrom együttes hatásával könnyen karcsúsodhatsz. Készíts fogyókúrás vizet!

A súlyvesztést nemcsak koplalással és edzéssel lehet elérni, bár tény, hogy a megfelelő étrendnek és a mozgásnak fontos szerepe van a súlyleadásban, illetve a karcsú alak megőrzésében.

Amiről ritkán esik szó, az az, hogy a fogyáshoz kiegyensúlyozott folyadékfogyasztásra is szükség van, ami azt jelenti, hogy napi két-két és fél liter folyadékot el kellene fogyasztani ahhoz, hogy az anyagcsere-folyamatok felpörögjenek. Ennek egy részét pedig a fogyókúrás víz is kiteheti.

Gyömbéres-citromos víz

A gyömbéres-citromos víz minden alkotóeleme segít az emésztés serkentésében, bár ehhez legalább napi három pohárral legfeljebb egy literrel fogyasztani kell belőle. Ha így teszel, már egy hét alatt is érezheted karcsúsító hatását, melyet egyszerre két dolognak köszönhetsz.

Egyrészt a folyadék eltelíti a gyomrot, így csökken az éhségérzet, illetve egyúttal a kalóriabevitel is, másrészt az összetevők serkentőleg hatnak az emésztésre. A kettő együtt pedig csodákra képes a fogyókúra szempontjából.

Emésztéssegítő összetevők

A gyömbér nemcsak hányinger ellen jó, természetes emésztésserkentőként is hat: kiváló megoldás fokozott teltségérzet, puffadás esetén is. A benne lévő illóanyagok a gingerol és shogaol aktiválják a gyomor nyálkahártyájában lévő hőreceptorokat, azok pedig fokozzák az anyagcserét, ezáltal a zsírégető folyamatokat is.

A citrom is hasonlóan jótékony hatású, egyrészt magas savtartalmával, másrészt a benne található nagy mennyiségű C-vitaminnal segíti a zsírégetést. Mindemellett rostokban is bővelkedik, melyek egy részét érdemes a fogyasztó vízbe is belekeverni, szintén az anyagcsere fokozása érdekében.

Így készítsd el!

Fogj egy citromot, mosd meg alaposan, és facsard ki a levét, nyugodtan hagyd benne a rostokat is, nem kell átszűrni a levet. Reszelj le körülbelül két teáskanálnyi gyömbért, és keverd bele a citromlébe, majd öntsd az egészet egy teáskannába, és forrázd le egy liter vízzel.

Tulajdonképpen olyan ez, mint egy ízesítés nélküli limonádé lehetőleg hagyd is így, hiszen a cukor korántsem segíti elő a súlyvesztés folyamatát. Ha viszont mégsem bírod megállni, hogy édesítsd, akkor az eritritet ajánljuk hozzá, így nem kell aggódnod a kalóriák miatt.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: netbulvar.eu
Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial