Mondd meg, mi fáj és megmondom, mi áll a hátterében! A fájdalmak akár pszichés eredetűek is lehetnek. Több kutató bebizonyította már, hogy a lelki állapotunk kihatással van a fizikai állapotunkra. Nézzük most meg, melyik fájdalom mire utal.

Fejfájás

A gyakori, vagy a rendszeres fejfájás arra utal, hogy fájnak a “gondolatok”. Az intelligens emberek sokat gondolkodnak, rájuk jellemző leginkább a gyakori fejfájás, amikor valami nyomasztja őket.

Haj

A hajhullás, korai őszülés feszültségre utal. A szervezet nem tud megküzdeni a túl sok feszültséggel, a kétségbeeséssel. A hajproblémák leginkább azoknál lépnek fel, akik huzamosabb ideig feszülten élnek.

Nyakfájás

A nyak köti össze a fejet a testtel. Ha a fejben és a testben nincs egyetértés, akkor szokott fellépni a nyakfájás.

Szem

Rövidlátás: a jövőtől való félelem, nem látja előre milyen lesz a jövő.

Távollátás: folyton a jövőre gondol az illető, azon aggódik, hogy mi lesz majd ahelyett, hogy a jelennel törődne.

Színtévesztés: a beteg nem látja a színeket, vagyis nem képes befogadni a jó dolgokat, a boldogságot.

Zöldhályog: a beteg a múlt miatt feszült, nem tudja elfelejteni és megbocsájtani a múltbéli bántásokat.

Fogfájás

A fogfájásnak arra a válfajára értendő, amikor nincs fogprobléma. Tehát lyukas, vagy letört fog esetében fogászati probléma van, nem pedig pszichés. Ha az egészséges fog fáj, az határozatlanságot sugall, vagyis a beteg nem tud dönteni egy adott helyzetben.

Száj

A nyelv megharapása egy büntetés azért mert az illető fecsegett, vagy valami olyat mondott amit nem kellett volna.

loading...

Az arc külső, vagy belső fájdalma szorongást jelent.

Ajak

Repedezett ajkak: a beteg egy helyzetet nem tud megoldani, ellentmondó gondolatai vannak.

Szájharapdálás: büntetés a nem helyénvaló vágyak megélése miatt.

Herpesz: büntetés a nem helyénvaló vágyak megélése miatt, csak erőteljesebb formában.

Hátfájdalmak

A beteg valamit nem tud megoldani, amit nagyon fontos lenne.

Ízületek:

A beteg túl sokat vállal magára, túl nagyok az elvárásai saját magával szemben.

Térdfájás

A kudarctól való félelemre, irigységre utal.

Kóros elhízás

A beteg lelkileg nincs rendben, ezért az ételbe menekül.

Lábszárfájdalom

A beteg fél a jövőtől, nem szívesen mozdul előre.

Gyomorpanaszok

A túl sok aggodalom okozza.

Forrás:  ketkes.com