Szépség / Tippek

Mit tehetünk az ősz hajszálak ellen?

A burgonyát nem csak, mint a második kenyerünket ismerjük, hanem úgy is, mint egy nagyszerű gumós növényt, ami az egészségünkre gyakorolt csodás hatása miatt is kedvelt. Olvasóink korábban már megismerhették, hogy a burgonya segítségével hogyan ápolhatjuk arcbőrünket, most azonban a Ketkes.com szerkesztősége a burgonya egy újabb felhasználási területét mutatja meg, ez pedig nem más, mint az ősz hajszálak elleni felhasználása.

Az ősz hajszálak sokszor nem szembetűnőek, de nagyon kellemetlenek, hiszen a hajkorona bármely területén megjelenhetnek. Ezt a helyzetet tökéletesen uralhatjuk azzal, ha fodrászhoz megyünk és befestetjük a hajunkat, de az ott felhasznált kémiai szerek egyfelől a pénztárcánkra károsak, másfelől pedig vannak, akik számára kifejezetten ellenjavalltak. Itt alkalmazhatjuk megoldásként a burgonyát, aminek a segítségével visszaállíthatjuk hajunk barnás, feketés színét.

Ősz hajszálak elleni szer burgonyából:

  • Alaposan mossunk meg 5 burgonyát, és kissé vastagabban tisztítsuk meg őket, mint ahogy általában szoktuk.
  • A burgonyahéjat tegyük egy edénybe és öntsünk rá annyi vizet, hogy teljesen ellepje. Tegyük tűzre és főzzük egészen forrásig.
  • Ahogy felforrt, öntsük le a vizet róla, majd újra öntsünk hozzá két pohár tiszta vizet. Forraljuk fel még egyszer, felforralás után még főzzük két percen keresztül.
  • Szűrjük le róla a folyadékot. Amíg kihűl, mossuk meg a hajunkat, használjunk sampont, használhatunk hajbalzsamot is. Ezután a leszűrt, kihűlt főzetet öntsük a hajunkra, majd egy kissé lerázva egy törölközővel tekerjük körbe a fejünket.
  • 20 perc múltán mossuk meg újra a hajunkat meleg vízzel, és élvezzük a szép hajunk nyújtotta látványt.

A természetes élelmiszerek között számtalan olyan található, ami hajszínező hatással bír, egyik ezek közül a burgonya. Azok, akik szőkére szeretnék festeni a hajukat, ajánlható a fahéj. Egy fahéjas kezelés után nem csak a hajunk világosodik ki, hanem mennyei illatot áraszt majd egész héten.

Mindenképpen próbáld ki te is azt a módszert, és ne feledd ezt a cikket megosztani barátaiddal, ismerőseiddel sem!

Forrás: ketkes.com

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial