Szakmai
Megint megláttam valamit
Lelkes, microsoft technológiákat használó fejlesztő lennék. Rendszeresen informálódom mindenről, amit a nagy cég kitalál. Hevesen bólogatok, ha valamihez hozzáfűzik, mennyire fasza dolog. Most meg itt ez a felhő.. ez az Azure vagy mi. És belém villant egy érzés. Nem vagyunk mi bárányok? Nem élünk - fejlesztünk mi karámba? Van ugye ez a nagy rét. Benne vannak a bárányok, ezek legyenek a fejlesztők... Ezek a bárányok fogják magukat, és elkezdenek legelni (fejleszteni) és szépen rájönnek, hogy kinek melyik területen nő a legfinomabb ennivaló (technológia), persze mindenki bárány, kissebb nagyobb csoportokat alkotnak a finomabb területeken. Itt...
Már elnézést a t. nagyérdeműtől, de ócsóhusnakhigaleve okokból az Interware mostani ip cím változtatása elérhetetlenné tette ez a blogot. Valamiért az RRAS nem szerette ha a publikus lábon két ip figyel. Remélem mostmár minden OK lesz január 1-ig, viszont nem kizárt, hogy a blog is költözik. Sőt. Ha még van aki egyáltalán olvas engem, az figyeljen, minden infót kiteszek. Hozzáteszem, hazai voszonylatban normális windows (asp.net) hoszting nem létezik. Nemzetközi vizeken meg olyan ingoványosnak tűnik az egész. Akik rommá reklámozzák magukat, azok nem szerepelnek a nyilvánvalóan .net-es portálok hoszterei között. Azok viszont akik ott vannak, kicsinek,...
Mert nekem nem. Pedig jogosult vagyok rá. Ki lett kérem jelentve. De úgy néz ki, minden hitegetés ellenére, valami tiltó listán lehetek, mert minden tűzközeli igéret ellenére a mai napig hivatalosan nem dobta be a postás egyik címemre sem idén egyik számot sem! Rákérdeztem, mivan ilyenkor, közölte velem az illetékes, hogy márpedig nekem jár. Persze, csak NEM KAPOM MEG! Amíg a NetAkadémia gondozásában működött a történet, addig semmilyen postázási probléma nem létezett. Éééééérdekes... Sajnálom ezt a hozzáállást. Le lehet tagadni, de részemről egyértelmű, legalábbis amíg kézzelfogható bizonyítékokkal meg nem cáfolják. --- Mindenesetre,...
Megígértem.
Először is nem kellett kihívni a tűzoltókat. :-D
Másodszor pedig határozottan kijelenthetem: Igen jól sikerült az esemény.
Persze problémák adódtak, de azok már valóban nem írhatóak a Microsoft marketing számlájára.
Megjegyzem, hogy a "Hősök köztünk {élnek}"-et páran képesek voltak "Hősök köztünk félnek"-nek olvasni :-D
Tehát pro:
Jó volt, hogy elszakadtunk az egy téma 1-2 órás szessön dologtól. Rövid, érzés szerint 15-40 perces előadások nem hagytak elaludni.
Jók voltak az előadók. Pörgős lett lett az egész, izzottak a szavak.
Nem volt marketing. Tisztán szakmai volt az összes előadás. Technológiával próbálták promótálni a termékeket nem...
Amióta feltettem, tényleg jobb. Például kiderült, hogy a memória meg a hdd haldoklik :-(
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/rendszergazda_eliteltek/2040290/
szal képzeljük el a következő szkenáriót:
- Mi az Ön végzettsége?
- Sziszko ekszpert.
- Hol végzett?
- A sitten.
- Milyen pozicióra gondolt a cégünknél?
- Biztonsági szakértő...
Félreértés ne essék, semmi baj velük, csak vicces...
Vagy nem?
Sétálgattam a családdal a WestEnd-ben. Épp taglaltam a feleslegességét a DELL márkaboltnak - mindíg üresnek látom, többször még az eladót sem lehet felfedezni - amikor hirtelen belémhasított a vizuális felismerés, itt egy fehéres bolt, tele IT-Geek cuccokkal és emberekkel, mi ez?
Felnéztem és megláttam az alma logót.
Szóltam asszonynak, hogy nézze csak mi van ott?
Válasz : "Ide költözött a SonyErikkkkszon bolt a Nokija melől?"
Hehhe tudja adni az ívet.
Gyorsan bekonfiguráltam magamat némi nézelődésre.
Volt ott minden. Ki is lehetett próbálni, ITouch, McBukPro, IPod meg annyi, hogy szeneslapáttal lehetne kupacba hányni.
De.
Van 3 dolog, amit mint PC-s szeretnék kiemelni.
Kurvajól néz ki a...
Most vettem észre: MSDN Subscribers: Get Visual Studio 2008 RTM Now
Expressz is van már itt.
Ajánlok valamit azoknak, akik a gépházból olvassák a blogomat.
Vagy legyen fizetős, vagy nem.
És akkor senki nem érzi úgy, hogy a bolygók állása ráhatással van a szakmai megítélésére.
Jelen esetben kurva nehéz lesz meghúzni a választóvonalat, aminek egyenességéről nem is vagyok meggyőződve.
Na?
Érdekes dologra lettem figyelmes a héten.
A céghez, menetrendszerűen érkezett egy aktuális Technet Magazin. A címoldalán - (bár sohasem teszem) elolvasva a legapróbb betüket is - feltünt egy varázslatos "999.-" string.
Ez kedvezőtlenül befolyásolta megérzéseim folyamát, amik rendszerint be szoktak jönni. Így ma, csütörtökön felvettem a kapcsolatot egy ottani marketingessel (olajat neki, gyufát dobni rá) nevezzük BP-nek. Mint az olajtársaságot.
A következők derültek ki:
Újra közösséget épit az MS.HU, akinek tagjai értékes "szakemberek" akik MCP tetkóval a hónuk alatt rohangálnak a világban.
Én azért nem kapok magazint, mert nem vagyok MCP (szerintük)
Azért nem...
Namost azok, akik ilyenkor tipikus "Ne használj messengert" felkiáltásokkal növelik a hozzászólások mennyiségét, ne is olvassanak tovább.
Én használom, mert... Pont..
Mindíg is érdeklődve szemléltem másoknál, hogy a MSM ablakában mennyi oldalsó kis bütyök jelenik meg. Ezek ugye elvileg szolgáltatások, amik hasznosak lehetnek a messenger használóknak.
Egyszer elmagyarázták nekem, hogy ez a kiváltság igazából csak azoknak jár, akiknek a Passport accountja (ja pocs Live ID vagy mi a 2007-es elnevezése, de lexarom) úgy van behekkelve, hogy Havanna telep helyett mondjuk Floridában él.
Igen. Végül is meg kell minket különböztetni, ha a bőrszin nem játszik.. ugye...
Aztán nemrég észleltem, hogy már nekem magyarnak is van egy...
Hu! Kaptam ma egy érdeklődő levelet, hogy eltelt egy hónap és semmi bejegyzés.
Namost igazán van okom. Ugyanis a főnökség rendesen kibélelte a puttonyom melóval.
Viszont, ha már így megpingelődtem, le is írom gyorsan a subject-el kapcsolatos fejleményeket.
Szóval, kiderült, hogy valami misztikus okok miatt a vadi új csodavas mindenféle performanciális gondokkal küzd virtualizáció területén.
Most már elmondhatom, van egy olyan állapot, amit talán el tudok fogadni, de közel sem tökéletes.
Naszóval.
A rendszer 2 db 2950-es dell vasból áll. 4 mag, 2 gigahz, 12 giga ram. Van hozzá MD3000 nevű storage mitegy 3 terra kapacitással.
Kiépítettük a clustert, felszabdaltuk a storage-t a megfelelő módon, Virtual Server...
Nu.
Közel 2 hónapos kálvária után fény az alagút végén.
A sztori nagyjából:
otthagysz 4.5 milkát clustervasért, majd döbbenten tapasztalod, hogy a virtuális gépek kibalassan települnek.
microsoft szerint a vas (gyártó) a hunyó
gyártósupport néz ki fejből, értetlenkedik, REPRODUKÁLJA a 'hibát' de megoldása nincs, szerinte az OS a hunyó, ugyanis a szent linux repeszt mint atom a fenti vasakon
Ez a tipikusan 2 szék között a vécépumpába esés.
Végkifejletről majd írok, egyenlőre csak a fény látszik, de lehet hogy délibáb...
Nekem új.
Elérhetö az SQL 2008 CTP-je a connecten.
Gyorsan le is töltöm, megnézem kell-e már egy 16 node-os cluster az SQL manager futtatasához, vagy elég egy 4-8 procis asztali gép?
Van új belöle.. Itt találtam rá tök véletlenül.
Ma megjött a magyar Office 2007 a céghez. Rögtön fel is tettem magamnak, úgyis nekem kell mindent először kipróbálni és csak később mehet lefele a júzereknek, ha uraljuk az alkalmazást.
Fel is ’reppent’ frankón, persze ez itt kissé ironikusan értendő.
Indít.
Király. Installálással nincs is gond. A felület szép, meg minden. Fedezzük fel.
Ekkor, kb a CD behelyezése utáni ~40. percben kezdett tele lenni a tököm az egésszel. Nézzük csak sorjában:
Outlook 2007
Jól néz ki. A felület normálisan meg van csinálva, az újdonságok jól el lettek találva, tényleg arra fele halad, hogy ez egy munkaeszköz, van aki 8 órán át ezt tartja a desktopon.
Persze indítás...
Valamiért nem akart felmenni a Microsoft Update-ről az SP1 a notebookomra megjelenése óta. Annyira nem foglalkoztatott a dolog, de ma valamiért úgy döntöttem, hogy felteszem ha törik ha szakad. Első körben az tűnt fel, hogy install közben a "Low memory" buborékok tarkítják az óra környékét. Ezen aztán segítettem, benne is volt az eventlogba, hogy ez volt a gond. Lelőttem az SQL szervert meg a messengert. kaptam 150 mega memóriát. Második körben viszont egyszerűen csak leállt hogy failed, oszt kész, viszont az tünt fel 2-3 próbálkozás után, hogy most egy "Low disk space" típusú...
Cool. Ez nagyon tetszett. Nem is annyira a cikk, hanem az első képen a lista. Framework 3.5 :-D Cégnél most TERVEZZÜK egy teljes rendszer ujraírását 2.0-ra vb6-ról... Valaki a gyárban igazán elszívhatna egy jointot :-)
Na! Tegnapelött jött egy szép TechNet magazin. Hazai kiadás, tele exchange infokkal... lesz mit olvasgatnom hétvégén. Sajnos a weben még az elözö piroslik. A mostani szép fehér. Aztán rátaláltam az eredeti kiadvány februári kiadásában egy elözetesen publikált cikket. Az is nagyon érdekesnek ígérkezik. Sikerült amugy a Szoftver-szigorlatom a ProgMat-on. 4-es lett. Hihhetetlen. Jelenleg felhötlen boldogságban úszkálok. Aztán megyek vissza majd az urológiára. Na azok balfaszok. Majd jól orbabaszom öket egy 100-asokkal teletömött zoknival....
ROI, TCO, ENTERPRISE huszároknak ITT a várvavárt :-)|
Végre! Végre kaptam egy olyan számot, amit nem csak úgy végigpörgetek az ujjaim között, hanem el is tart egy ideig, míg elolvasgatom a dolgokat. A legújabb szám a kezdeti idöket idézi. Legalábbis tartalmi szempontból. Remélem ennél a szintnél megmaradnak minimum :-).
Van a cégnek ilyen M$ premier szapport szerzödése, és szervezett a M$ egy ilyen 3 napos eventet. Hát. Izé. Ha nekem ez zsebböl kellett volna kifizetném, akkor az ipari park portása most jelentené a romok alól, hogy egy szeneslapáttal felszerelt agresszív alak közeledik a föhadiszállás felé, hogy visszakövetelje a pénzét. nap: installáljunk SQL szervert, de nyomjuk meg az Advanced buttont is. nap: van ám index is meg lehet tuningolni nap: az egész nap azzal ment el, hogy megprobaltunk virtual szarver-en kluszterbe helyezett w2k3-ra sql-t nyomni, de kevés volt neki ~6 óra. Így a lényeg, ami érdekelt volna, egyszerüen skip...
Vicces... Mindenki (körülöttem) azt hitte hogy hamarabb jön. Ezzel a dátummal csak azt sikerült bennem megerösíteni, hogy félkész terméket adtak ki tavaly. Jósokminden fixálódhat vele.... De alapjában a lassúság bosszant. Pl amikor az SQL Server Management Studióban dolgozok, olyan mintha egy lajhár lassított verziójával próbálnék mindent elintéztetni.. Azon kellene picit peccselgetni..
A prog.hu-n olvastam ezt. Érdekes nem? Volt idö amikor a blog-csapokból is ez jött. Zokszigen kolléga (linkje még nincs új) többször is emlegette, mennyire fasza lesz. Hittemis neki. Én bevallom nem tudtam vele igazából foglalkozni, de pl. pont azért nem tettem fel semilyen desktop szörcsöt, mert valahogy úgy élt bennem, hogy majd a vistához lesz valami utólag. Hát nem. Szetapolok inkább egy szörcsöt. Google vagy MSN? MSN vagy Google? Összeeresztjük frankón.
Vazze. Látta valaki a legújabbat? Ilyen kibaszott ronda ződet két órás fotosopp csuszkatologatással sem tudtam reprodukálni. Előszót meg ollóval likvidáltam az én példányomból. A többi kb. rendben van, de már nem az a Dr.Watson feeling. Sajnos ismét változik a hozzájutási módszer, ingyenesröl elöfizetösre: kb. 1500 HUF/szám. 6 szám/év. Ha garantálják a szinvilág megváltozását elöfizetek rá. Apropó. Mintha Redmond-ban is adnának ki hasonlót (nem az MSDN magazinra gondolok, hanem erre). Ez igényesebbnek is tűnik, és free online. Nem kellene a hazai játékosoknak meg über TCO-zgatnia Fóti Marcell jó kis ötleteit, (feltalálni a spanyolviaszt) hanem az anyacégtöl átvenni a müködö dolgokat. Szivesen olvasnék a (remélhetöleg nem mindig...
Nem tagadom, Zokszigen (TankoP) hatására (aki most bloggilag offline) elöfizettem régebben Safari-ra. Teljesen jó dolog, kivéve néhány kezelés beli apróságot a felületen, ami némileg visszafogott az online olvasástól. Inkább letrükköztem magamnak a fejezeteket, és ott olvasgattam ha idöm engedte. Most hogy az ELTE ProgMat szakon már csak Bevmat 4-böl kell vizsgáznom, gondoltam átnézem a virtuális könyvespolcomat, persze 10 slotból 10 foglalt is volt... Ekkor vettem észre, hogy imprúvolták a júzer ikszperienszet a Safarin. What's new. Már jobb valamivel a dolog. Néhény könyvet gyorsan ki is löktem, az érdekes fejezeteket az idöközben felgyült download tokenekböl letöltögettem, illetve amit nem lehetett, kiprinteltem (PdfCreator...
Mint egy atlétikai sportközvetítés. "3. próbálkozás. Microsoft. USA" Az eddigiek nem érték el nálam a 10 pontból a 6-ot sem. Alternatívék azér belefutnak egy 9.26, 9.71, stb-be :-) Amúgy megint regisztrálni kell... Hova lett kérem a Passport? Wagy ez most a Single-Sign-In idei értelmezése M$-éknál? Mindegy... Megadom ugyanazt mint máshol :-) (Eredetileg innen..)
Egy hírlevélben olvastam Scott Hanselman-ról. A site-ján összeállított néhány toolt .net-hez. Érdemes átnézni, van benne jópár tényleg érdekes dolog.
Napokban szétküldtem néhány árajánlatkérést ADSL ügyban az általam ismertebb szolgáltatóknak. A cég bövül, jönnek létre a telephelyek. Szépen jöttek is be a válaszlevelek, volt aki egyszerüen bemásolta a web oldaluk tartalmát, volt aki komolyan gondolta, és egyedi ajánlatot adott, lesz miböl válogatni. Egyszercsak csörög a telefonom, a végén, mint kiderült a TV******K nevü szolgáltató unott hangú dolgozója. Rekonstruálom nagy vonalakban a beszélgetés tartalmát: Hallo, tessék? xy-t (az én nevem) keresem! Én vagyok miben segíthetek? Küldött egy árajánlatkérést, és arra szeretném közölni az árainkat. Köszönöm szépen, de szeretnénk valamilyen írásos (elektronikus) formában ehhez hozzájutni. Én most erre nem érek rá. Ha...
Ha emlékeim nem csalnak, annak idején amikor az M$ kihozta a passportot 2 fontos dolog történt. SUN-ék akartak csinálni passportkiller szolgáltatást mert csak a többiek fellázadtak, hogy mit csinál az M$ az adatokkal, nehogymá' Most nem tudom milesz, de úgy nez ki jöhet a következö kör. Most hogy az E-Bay beintett a cégnek, már elhiszik, hogy nem jött be? Engem konkrétan idegesít, hogy minden lószarhoz passportozás kell. Már az M$ honlapjának minden pixeléhez járnia kell egy accountnak. Sima messengerezés sem megy nélküle (meg emiatt van tobb millio hótméles). Windóz XP-ben meg külön service tartozik hozzá :-0. Namost szerintem a...
Valamiért én állandóan hiszek az M$-nak. Végül is a küzdelem az ami fejleszt engem. Cégnél kb. 5 év után, saját indíttatásból, elkezdtem bevezetni a SourceSafe-t, mert eddig ez sem volt. Verziózáshoz network share meg a unregistered winzipp volt használva. Aztán találkoztam egy cikkel, miszerint az MSDN elofizetésben kapott SS nem éppen free for all kategória + rengeteg pénz. Ekkor kezdtem el nézegetni hogy mik a lehetöségek. Itthon egy ideje SourceGear Vault-ot használok, mert magamnak ingyért van, és frankón beilleszkedik a VS.NET-be + tetszik. Viszont ez is sok pénz. A VS.TS meg három raklap aranyozott platinumomba fog kerülni. Több lehetöség után jött a...
NNa régen írtam, jelentem havazás folyik nálam. Ma volt idön böngészgetni kedvenc oldalaimat hát mit találok? Using CLR Integration in SQL Server 2005 Fönökömet, aki hobbi SQL-büvész már egy idö óta izgatom a témával. Most a MSDN oldalon végre találtam ezt a cikket, így elsö kézböl hozhattam némi példákat a hogyanra. Önmagában persze ettöl még nem fogja lecserélni az SQL szervereinket, de majd még mutatok neki egyetsmást. Hátha...
... mondja a prog.hu. A stuff neve FlexWiki.
Néha úgy érzem, ismeretlenek sportot üznek abból, hogy rendszeressen kérdezgessék, mi az MSDE limitációja. Az msdn.microsoft.com-on van egy írás ami most jelent meg az MSDE új verziójárol, ami Yukon kistesója lesz.. Idézek: Performance SQL Server Express has abandoned the concept of a "governor". Frankly, I've rarely seen the governor slow any MSDE system down, but by dropping the governor, Microsoft has removed a point of confusion about the scalability of the SQL Server engine. SQL Server Express has ways to limit scalability. As configured in the Beta, SQL Server Express can only address 1GB of system RAM in the buffer...
Most láttam egy ServerSide.net-es cikkben, hogy létezik olyan az MSDN2 oldalon, hogy url-ben intelligensen meg lehet adni hogy mit keresünk, és nem kell megjegyezhetetlen query sorokkal bajlódni. Példa: http://msdn2.microsoft.com/library/System.IO.Compression.GZipStream hozza a System.IO.Compression.GZipStream infokat http://msdn2.microsoft.com/library/System.collections.ArrayList hozza a System.collections.ArrayList infókat Tetszetös egy dolog, lehet próbálkozni.
Hát nekem is elegem lett a nyugalmas szabadságból. Úgy düntöttem, mától dolgozom :-). Amint beértem, máris sokkoltak egy MS küldeménnyel a kollégák: Microsoft Teched 2004 Europe - Post Conference DVD. Sirály. Szétcincálva a borítékot egy izléses papírtasakban (>250gramm) 2 db. fényes korong tárul elém. DVD: All the Microsoft (copyrájt) PowerPoint (copyrájt) presentations from the conference, Windows (copyrájt) Media files from the most popular sessions, sample demo code, video and photographic highlights, as well Sponsor and Exchibitor information. (~2,14 GB) DVD: Windows (copyrájt) Media files of a further 260+ technical sessions from the conference (~4,25 GB) Coool. MS nem akarja...
Előző bejegyzésben írtam hogy jo lenne programozottan idöziteni egy feladatot. Találtam hozzá C# megoldást.
Most láttam, hogy a asp.net-en van mégegy ugyanerről szóló cikk. Sok kicsi sokra megy. Másoknak is szúrja a szemét :-)
Már lassan kezdem megszokni, hogy M$ bármit is találjon ki, előbb utóbb kiderülnek az árnyoldalai. Gondolom, aki foglalkozik ASP.NET felylesztéssel, ismeri a ViewState fogalmat. Milyen jó is az ugye, Mennyi gondtol és programozási munkától szabadít meg minket ugye.... Aztán egyszercsak azt veszi észre az ember, hogy a html oldalai 2x olyan hosszúak lesznek a böngészőben lementve, mint az forrás. És igen. Megdöbbentő méreteket bír ölteni a kedves ViewState, ha az ember nem figyel, vagy csak ki akarja használni a lehetőségeit. Persze ettöl még a webes megoldás performancéja menedzserriogató mélységekbe zuhan, az ember meg csak néz. Amugy meg az egész ugy...
Istencsászár ez a tool. Segítségével sikerülget elmélyülni a reguláris kifejezések használatában. Benne van a Top Ten-ben :-) Most éppen egy portál megoldáson dolgozom. Kellett egy olyan expression, ami szétszedi az url-t (bármilyent) darbjaira. Találtam is egyet a RegexLib.Com-on, de néhány esetben nem müködött. Picit módosítottam rajta, ime: (?:(?<protocol>http(?:s?)|ftp)(?:\:\/\/))?(?:(?<usrpwd>\w+\:\w+)(?:\@))?(?<domain>[^/\r\n\:]+)?(?<port>\:\d+)?(?<path>(?:\/.*)*\/)?(?<filename>.*?\.(?<ext>\w{2,4}))?(?<qrystr>\??(?:\w+\=[^\#\r\n]+)(?:\&?\w+\=\w+)*)*(?<bkmrk>\#.*)? Ez szétszedi darabjaira az url-t bármilyen formában is adom meg. Ha esetleg valaki tud olyat mutatni, amire nem müködik, szóljon. Majd lesz itt példa is hamarosan.
MSDN Magazinban találtam egy jó kis cikket. Felsorol 10 olyan szoftver eszközt, amit mindenkinek ismernie/használnia kellene. Snipet compiler Regulator CodeSmith NUnit FxCop .Net Reflektor NDoc NAnt ASP.NET Version switcher VS.NET project converter Hát az utolsó kettő nekem kicsit kakukktojás, de attól még hasznos eszközök. Beteszem öket linknek oldalra :-)
A Technetes listán keresett valaki sorosportos kommunikációra megoldást. Az egyik segítő jellegű hozzászólásból kiindulva találtam ezt. A hozzászólásokból kiragadnék egyet: "This is somewhat bad for me :). I just finished working on a library that I am planning on selling soon that contains a SerialPort class, an underlying stream, as well as integrated ZModem file transfer (and maybe some of the other ones if i have time to include them). Whidbey keeps implementing technology I've been working on for the past 2 years and have been planning on selling. I guess I have about a year of viability now." Nekem...
Vége lett... Szerintem nem volt valami meggyőző. Voltak jó előadások, de mintha kopna a patinája. Valahogy kevesebbnek tűnt mint az eddigiek. Valószínűleg azért, mert ha jól megnézzük pont 2 pont között vagyunk, rengeteg bejelentés előtt es a 2005 kódnevet viselő alkalmazások kiadása előtt... Gondolom a taval 10. szülinapját ünneplő esemény kis erőt gyűjt jövőre.
Amszterdam szép, jó, képeket készitettem párat, Don Box, valamint egy Klingon Globalization kutató csúcs volt.
Idén Amszterdamban rendezik meg a TechEd Európai konferenciáját.
Hál istennek nem kellett nagyon győködni a főnököt, valahogy egyből befizetett az útra. Valamilyen oknál fogva évről évre egyre kevesebben látogatják a rendezvényt. Kíváncsi volnék, milyen okok miatt maradnak távol a nagy Microsoft hívők a gyülekezettől. Eléggé gyanús jel, hogy pl. kitolták a kedvezményes jelentkezés határidejét.
Pedig vonzerő az volna. Több neves előadó fog igencsak érdekes előadásokat tartani. Egyenlőre még nem választottam ki melyek érdekelnek. Akik még nem voltak olyan szerencsések, hogy eljutottak volna ide, azoknak elárulom, hogy 4 napon keresztül naponta többször 90 perces hosszban párhuzamosan akár egy tucat előadást is nyomnak.
Az a ciki,...
Spam filtert keresgéleg Exchange 2000-re. 2003-ra persze van free plugin az M$-tól.
Ugy látszik, hogy a sima 200 már nem biznisz nekik.
Közben ezt találtam a MS site-on valami chatakármin:
“Jdl: In Exchange 2000 is there a way to hook RBL and ORBS for blocking of SPAM and open relay servers
paul:Not exactly. RBL and ORBS are useful, but they take management ability away from you. If you're absolutely intent on using RBL or ORBS, put sendmail on a cheap Linux box and let it be your external gateway.”
Szóval ök is az ellenségre esküsznek.
A Fiddler egy proxy-ként viselkedö alkalmazás. Monitorozni lehet vele a kiens és a szerver közötti forgalmat.
"Fiddler is a HTTP Debugging Proxy which logs all HTTP traffic between your computer and the Internet. Fiddler allows you to watch HTTP Traffic, set breakpoints, and "fiddle" with incoming or outgoing data. Fiddler is designed to be much simpler than using NetMon or Achilles"
Szerintem jópofa. Biztos fogom haszálni.
Épp a napokban gondolkodtam arról, hogy a 'főnök' által elképzelt webboltban a kinyomtatható doksikat PDF-ben kellene produkálni, mert csak.
Legalábbis jobban bízom a PDF formátum egységességében, mint a html oldalak egyforma megjelenésében.
Erre egyik kedvenc portálomra ránézve találtam egy jópofának tűnő megoldást. Bár fizetős, de lecsekkolom :-)
Elsö lépések...
Próbáltam belöni a .Text-et magyarra... Hát nem szereti. A configba benne is van: “.Text is not yet globalized.”.
És tényleg. Ha rá akarom magam eröltetni, akkor nem is akar rendesen müködni. Ráasásul néha az editornak használt freetextbox sem akarja rendesen a magyart megenni. Azt hiszem elkezdek a fejlesztövel levelezni.