Ma 11.00-kor szerettem volna elindulni a családdal egy kis gyerek futtatásra.
Zsombor fiam sajna folyamatos kilométer hiánnyal küzd, ekkora minuszok esetén kizárt a hosszú távú játszóterezés, kénytelen vagyok vele ilyenkor plázázni.
Ilyenkor elmegyünk egy lapos, hosszú, fedett helyre, a gyerek meg rohangál.
Na éppen ez lett volny a cél, de indulás előtt, kb 10.48-kor, rátekintettem az index.hu-ra, és első, kiemelt cikként hozták, hogy 11.00-tól én biza nem fogok autókázni, mert páros a rendszámom.
A cikk épp 0 perce volt kitéve.
Annyira ideges lettem, hogy nem is tudom leírni.
Tájékozott emberként 2 dologgal tisztában voltam
- tavaly szigorítottak a légszennyezettségi szinteken
- büdös van éppen pesten
És erre, derült égből villámcsapásként, VÉLETLENÜL, megtudom, hogy el se indulhatok.
Basszák meg. Nincs kitalálva valami koncepció erre? Mondjuk 1-2 órával hamarabb MINDEN fórumon bejelenteni?
Mindegy.
Délután hivatalosak voltunk egy baba szülinapi zsúrra, szar volt lemondani, majd elindultunk gyalog valahova a közelbe sétálni picit.
Közben figyeltem a rendszámokat, hát persze hogy szart mindenki a rendeletre.
Aztán mikor hazaértünk, kb 2 órával később, hirtelen már a rádióból is jött a figyelmeztetés, és - a mai nap ekkor második alkalommal - megint ideges lettem.
Közölték ugyanis, hogy el van baszva az egész, mert AZ ELLENŐRZÉS ELLENÉRE NEM BUNTETNEK, CSAK FIGYELMEZTETNEK.
És ezt persze a nagyvilágba, had hallja mindenki.
És ezek után azt várják, hogy bárki komolyan vegye öket.
Én el is mentem - ki budapeströl - a babazsúrra, kb 9-re értem haza...
Ekkor jött a harmadik, ugyanis már a csapból az folyt, hogy MAJD kiértékelik a mai napi tapasztalatokat és MAJD kitalálják mik legyenek a szankciók.
Hát ez kész... először komolytalanná teszik magukat, majd a 'röhögő' tömeget akarják büntetni a 'tetszési index' alapján.
Büdös van a városházán is. Javaslom ne fütsenek, mert a szar melegben jobban bűzlik. Akkor több gáz jut a szomszédoknak is.