Útálom a november 1-et. Nagyon útálom.
Csak az menti meg néha, hogy hétköznapra esik, de akkor is... a tetszési/nemtetszési ráta 1/9.
Eléggé egyértelműen útálom.
Miért? Mert olyan dolgokat vonz magával, amiket nem szeretek. Kötelező családi találkozások (kötelezőség), utazgatások (sírok 160-200km), virágozás-koszoruzás-gyertyázás (sajnálom a vágott virágot, mint disznót a böllér kezében + pénzpénzpénz). Ráadásul minden egyes novmeber 1-én szopó ágon vagyok. Konstans.
Most pl. nem 31-én indultunk haza kocsival, hanem 1-én ebédidőben. Forgalomminimalizálási okokból, tapasztalati alapokon nyugvó döntésként.
A városból 1.5 óra volt a máskor 10 perces BP-M3 Metró útszakasz. Gyöngyös újabb 90 perc. Aztán megint.
Mert balfaszparaszt hétvégi kocasofőrök hirtelen 3 balesetet is bekonfiguráltak az útvonalamba! szal miskorc 178 km 5 óra.
Grat.
Aztán úgy döntöttünk, haza nem aznap, nem másnap, hanem harmadnap jövünk. Szombat kora délután. Az tutti.
Aszódig az volt. Ott egy újabb balfasz szkanderezett egy kamionnal. Így a visszaút 3.5 óra lett.
November 1-nek a már meghaltakról kellene hogy szólnjon, nem szükségszerű azok számát gyarapítani. Nem? ráadásul az én, és ki tudja hány autós kollága kárára.
Namost ez ráadásul azért szopatott engem halmozottan, mert a gerincműtétem óta - bár a legkényelmesebben a kocsiülésben tudok ülni - eléggé nem mindegy mennyit üldögélek. Miskolcon is szinte végigfeküdtem a 2 és fél napot, aztán otthon meg vasárnap kellett parkoltatni a porckorongjaimat.
Kibaszott élet. Olyan érzésem van hogy direkt mindenhol keresztbetesz. Ha szembe jönne velem isten hogy magyarázkodjon, ugy venném elő a beszbolütőmet... a zsiletteset-szögeset...