Tudom, ritkán bloggolok.
Annak idején azért kezdtem el, mert biztos voltam benne, hogy a napi történésekből mindíg össze fogok tudni állítani valamit, ami talán érdekes mások számára. Írni akartam, éreztem magamban a vénát.
Hát nem így lett.
Kiderült számomra, hogy azok a sztorik, amiket megosztanék a nagyvilággal, javarészt kesergések lennének, panaszok szűnni nem akaró áradatának tűnnének. Belegondoltam, egy ilyen blogot valószínűleg magam sem olvasnék szívesen huzamosabb ideig.
Most úgy döntöttem, adok magamnak mégegy esélyt.
Bizonyos okokból, picit más életem lesz a továbbiakban, talán pozitívan hatnak rám. Talán lesznek újra sikerélményeim, talán ... talán jobb lesz.
Hátha sikerűl kitörnöm ebböl a lelkipokol dugóhúzóból, amibe a közelmúltba kerültem.
Nem ígérek semmit. Egészségüggyel kapcsolatos tapasztalataimat továbbra is szeretném kendőzetlenül a szűk olvasótáborom részére publikálni és ráveszem magam egyéb, vidámabb, szakmaibb dolgok megírására is.
Apropó. Masnak is van olyan, hogy valami jegyzetelésre alkalmatlan helyen/időben tele van sztorikkal, majd mire oda jut, már tovaszáll az aktualítás, tompul az él, ködösödnek az emlékek. Ki hogyan? Joep?