Érdekesség

Furcsa szag áradt a kislány szoknyájából, durva, mit talált az anyja

loading...

Natalie novemberben vette lányának a szoknyát, azóta többször is kimosta, de hiába. A furcsa illat egyre erősebb lett.

Nem mindennapi történet terjed futótűzként az interneten: egy harmincas anyuka egy szoknyával lepte meg a hét éves kislányát, Sofie azonban nem örülhetett sokáig az új ruhadarabnak. Novemberben kapta és azóta többször is viselte, a szüleinek azonban egyszer sem szólt, hogy valami nincs rendben vele. Végül az édesanya, Natalie volt az, aki észrevette, orrfacsaró bűz árad belőle. Férjével, Stuart-tal kamerát és ollót ragadtak, amikor meglátták, mit találtak, majdnem lefordultak a székükről.

jhffhf15

Az édesanya az elmúlt hetekben figyelt csak fel rá, Sofie ruhásszekrényében valami nincs rendben. Többször át is vizsgálta, teljesen kipakolta, majd vissza, de a furcsa illat csak nem szűnt meg. A szoknya azonban szemet szúr, valami azt súgta neki, azzal lehet a gond. “Két héttel ezelőtt néztem csak át a ruhásszekrényét, mert szúrós illat áradt belőle. Úgy döntöttem, külön is kimosom a szoknyát, de nem lett kellemesebb az illata. Azt hittem, a lányom tett valami a zsebébe, amit ott felejtett” – mondta az édesanya, aki ezt követően szúrt ki valami kitapinthatót. Férjével kamerát és ollót ragadtak!

loading...

fghjfghjfghff1

fghjfghjfgh2

fghfghfgh6

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: szupertanacsokbloghu.hu

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial