Kert

Ezzel a módszerrel soha többé nem kell már fokhagymát vásárolnod, mert egész évben lesz otthon

A fokhagymát rendszeresen használjuk ételeink ízesítéséhez, de vannak, akik annyira imádják, hogy nap mint nap meg tudnák enni. Ami persze nem is baj, hiszen a fokhagyma csupa egészség. Csupán arra kel odafigyelnünk, hogy egészséges, vegyszermentes változatát fogyasszuk.

Az utóbbi időkben a fokhagyma ára az egeket súrolja, ráadásul valami távoli országokból származik, és minden bizonnyal rengeteg vegyszert használnak annak érdekében, hogy ilyen szép nagy gerezdeket állítsanak elő. A legjobb, ha mi magunk otthon megtermeljük a szükséges fokhagymamennyiségünk egészséges változatát. Szerezzünk be egy pár fej fokhagymát egy itthoni őstermelőktől, és kezdődhet a szaporítás.

Ha nincs kiskertünk, akkor egy virágláda is megteszi. Mindenkinek akad egy akkora helye a teraszon, hogy elültessen egy virágládányi fokhagymát.

Töltsünk fel egy ültetőedényt lazább szerkezetű földdel, szedjünk gerezdekre egy fej fokhagymát, és ültessük bele a földbe. Kb. 10 cm-re ültessük egymástól, 8 cm mélységben. Az edényt tegyük napos, meleg helyre, nem kell a szobába bevinni. Figyeljünk arra, hogy a föld ne száradjon ki, de nem kell túlságosan sem öntözni. Amikor kezd kihajtani, nyugodtan levághatjuk a zöld részét, fogyasszuk frissen. Az október-novemberben elültetett fokhagyma zöldje tavasz elején már fogyasztható. Amikor kezd megbarnulni a levélszár nyaki része, akkor fogyasztható a kész fokhagymafej is.

Miért egészséges a fokhagyma?

  • védi az érrendszer, és a szív egészségét
  • segítségével megelőzhetjük az öregedést
  • csökkenti a koleszterinszintet
  • erősíti az immunrendszert, ellenállóbbá teszi a szervezetet a kórokozókkal szemben
  • baktériumellenes hatása van
  • csökkenti a vérnyomást, és gyulladáscsökkentő hatása van
  • természetes antibiotikum, segítségével megelőzhetjük a vírusos betegségeket, az influenzát
  • fogyasztása idegrendszeri gyengeség esetén is ajánlott
  • bizonyos kutatások szerint megállítja a rosszindulatú daganatok sejtosztódását

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: tudasfaja.com

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial