Egészség / Tippek

Ezt adta a férjének naponta kétszer, és megállította vele az Alzheimer kór pusztítását az agyában

Dr. Mary Newport elképesztő felfedezést tett, amikor orvos létére saját családjában kellett szembesülnie egy gyógyíthatatlannak nevezett betegséggel, amire a kollégái csak széttárták a kezüket.

Az orvosnő szerint a kókuszolaj, ez a filléres szer, megállítja az Alzheimer kór pusztítását.

Az asszony saját bőrén érzékelhette, hogy milyen borzasztó, ha valakit megtámad az elbutulás, hiszen saját férje 5 éven át egyre romló demenciával élt, majd a kollégái diagnosztizálták, hogy Steve Alzheimer-kóros.

“Sok olyan napunk volt, amikor teljesen üres volt az agya. Nem tudta, hogy hol rakta le a kanalát, és ha megszomjazott, még a hűtőből sem tudta kivenni a vizet. Ha valamit megbeszéltünk, elfelejtette, csak napokkal később rémlett fel neki, mi volt az.” – mesélte Mary. A doktornő tudta, hogy a férjének a rövid távú memóriája sérült meg, és úgy sejtette, hogy ennek köze lehet az étkezéséhez, és azokhoz az antidepresszánsokhoz, amiket korábban szedett. Az 50-es éveiben lévő férfi sovány volt, és szinte semmire nem emlékezett, amit korábban tudott, például a koputewrt sem tudta már bekapcsolni.

Dr. Newport mindent elolvasott erről a kórról, és rájött, hogy a betegséggel összefüggésben vannak az úgynevezett közepes szénláncú trigliceridek, amelyek könnyen lebomlanak a májban, ketontestek építését segítve elő. Ez pedig segíthet megelőzni az Alzheimer-kórt, de akár a szklerózis multiplexet, a Parkinson-kórt, cukorbetegséget, epilepsziát.

“A ketontestek jótékonyan hatnak például az oxigénhiánnyal született kisbabák agyára, a szívrohamot szenvedő betegek is hamarább felépülhetnek, de a daganatos betegeknek is jót tesz.” – magyarázta Dr. Newport.

Ha glükózból nincs elég a testben, a szervezet a ketontesteket kezdi “üzemanyagként” használni. Ez legalább 2 napos éhezést követően alakul ki, vagy olyan személynél, aki szénhidrát-diétán van. Az Alzheimeres betegeknél az agyban lévő egyes neuronok képtelenek felvenni a glükózt az inzulinrezisztencia miatt, így lassan elhalnak. Ha viszont hozzájuthatnak a ketontestekhez, életben maradnak, és tovább tudnak működni.

Ezért kezdett Dr. Newport naponta két alkalommal, 3 evőkanál kókuszolajat adni a férjének, hogy garantálni tudja a ketontestek jelenlétét az agyban. Két hónapos kezelést követően Steve jobban kezdte érezni magát, boldogabb lett, még vicceket is mondott, többet kommunikált a környezetével.

Egy év múlva Steve teljesen újjászületett, felismerte a rokonokat, ismerősöket, barátokat, aktívabbá vált. A felesége szerint örvendetes, hogy a kókuszolajnak hála lelassult férje betegsége, úgyhogy minden cseppje megérte.

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial