Egészség

Dr. Lenkei: az igazság a sóról, amint nem mond el a mainstream média és az orvosok

A sóhiányból keletkező betegségeinkből él a gyógyszerlobbi… ijesztő összefüggések és megelőzés egy hiteles magyar szakember “szemüvegén” át.

A test nem úgy működik, hogy meg kell szabadulnia a sótól.
Pont fordítva működik.

A szervezetben van egy mechanizmus, ami révén a szervezet, a vese kiüríti a testben lévő só nagy részét, és úgy kell visszanyerni.

Tehát a szervezetnek nem az jelent feladatot, hogy megszabaduljon a sótól, hanem az, hogy el ne veszítse a sót.

Úgyhogy sóval nem lehet megemelni a vérnyomást, viszont sóhiánnyal igen.
Szintén orvosi tananyag.

Úgyhogy abban a kultúrában nem lehetne riogatni az embereket azzal, hogy ne sózzák meg az ételt, mert bajuk lesz.
Nem lesz bajuk.

Viszont hogyha valakinek nincs elég konyhasó a szervezetében, akkor fáradékony lesz, gyenge, izomgyengeség, erőtlenség fog rajta erőt venni.

Aztán ebben a kultúrában, amit én megálmodtam, biztos tudnák az emberek, hogy mi is az a koleszterin, és nem lehetne őket szédíteni mindenféle süket dumákkal.

Az emberek tudnák, hogy az emberi szervezet saját maga számára mindig termel koleszterint.

Nem azért, hogy bosszantsa a kardiológusokat!

Hanem azért, mert az emberi test koleszterin hiányában elpusztulna.

A koleszterin egy létfontosságú tápanyag, s azért fontos, mert az emberi szervezet nagyon sok mindent készít belőle.

Úgyhogy, ha valaki soha életében egyetlen tojásra sem nézett rá, soha nem jutott le a torkán egyetlen milligrammnyi koleszterin sem, akkor is lesz a testében koleszterin.

Mindig.

Sőt, a mérések szerint a vegetáriánusok koleszterinszintje általában magasabb mint a hurkaevőké.

A szervezet egy olyan játékot játszik, hogy méri, hogy mennyi koleszterint ettünk meg, és ha sokat ettünk, kevesebbet termel.

Ha egyáltalán nem eszünk, nagyon sokat termel.

Ez egy állandó mérés-egyensúly-játék.

Úgyhogy benne van az orvosi tankönyvben, még én tanultam, hogy diétával nem lehet jelentős mértékben befolyásolni a koleszterinszintet.

Se felfelé, se lefelé.

Az embereket nagyon koleszteringazdag diétára fogták, olyan ételeket etettek velük, amiből csorgott a koleszterin, és ilyen erőltetett diétával átmenetileg 10%-kal tudták megemelni a koleszterinszintjüket.
Orvosi tananyag volt.

És abban a kultúrában az emberek tudnák, hogy a koleszterin az alapanyaga a D-vitaminnak, az alapanyaga a női és a férfi nemi hormonoknak.

Minden egyes sejtünk körül van egy kis kabátka, úgy hívják, hogy sejthártya, abban nagyon sok koleszterin van.

És tudnák az emberek abban a kultúrában, hogy az agy felépítéséhez sok koleszterin kell.

És tudnák azt is, hogy pl. az anyatej nagyon sok koleszterint tartalmaz.
Sokkal többet, mint a híresen zsíros kecsketej.

És nem azért, mert az anyuka ki akarja csinálni a babáját: „Na, ezt igyad, te kis mocsok! Olyan agyvérzésed lesz 3 éves korodra, hogy belekékülsz!”

Hanem, azért van az anyatejben sok koleszterin, mert az ember agya remélhetőleg nagyobb lesz, mint a kecskéé.

Mert a kecskének, ugye, nincs olyan sok feladata, neki mekegni kell tudni.
De az ember azért, úgy szeretne majd színházba járni, verseket olvasni, szerelmes lenni, gondolkodni.

Na, és ahhoz egy nagyobb agy kell.

Részlet Dr. Lenkei Gábor Csak egy SZABAD ember lehet egészséges című előadásából

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial