Esküvőjük után 6 héttel, a férj eltűnt… 70 évvel később, felesége sokkot kapott az igazságtól!

A II. világháború idején a fiatal texasi Peggy Harris elvesztette férjét mindössze hat heti házasság után. Ez egész életére nagy hatással volt s mindent megváltoztatott. Férjét a normandiai csatában 1944-ben lelőtték, a Franciaországot és egész Európát felszabadító harcokban halt meg. Sajnos Peggy-t a rossz információs viszonyok miatt erről soha nem értesítettték s ezért azt hitte,…

44 kilót fogyott valami olyantól, amire nem is gondolnál

Azok, akik túlsúlyosak, tudatában vannak ezzel, nem kell állandóan felhívni a figyelmüket az állapotukra. Elhihetitek, hogy ők is tisztában vannak ezzel! Fontos, hogy őket is emberként kezeljük, hiszen ők is olyan emberi lények, akiknek álmaik, céljaik vannak az életben, pontosan úgy mint más embereknek. Ahelyett, hogy rámutatnánk a hibáikra, az olyan gyengeségeikre, mint például a…

Mikor a boltos néni megtudta, hogy a srác egyedül lesz Valentin nap este, különleges ajándékot nyomott a kezébe!

Nénike rápillantott a tápra és meglepődését kicsit sem palástolva felcsúsztatta szemét a homlokáig. Ekkor ez a párbeszéd zajlott le köztünk: Az alábbi bejegyzést a DumaPest Facebook csoportban találtuk: „Kullogok haza munkából, gondoltam csak meglepem már magam valami kis csemegével estére az évnek eme szép napján, melyet a tükörrel szemben készültem elfogyasztani. Elnézek jobbra, meglátok egy…

A szomszédom vett 6 fa cölöpöt és a földbe ásta, este csodálkozva néztem mit alkotott!

Ma az udvar elrendezéséről fogunk néhány dolgot bemutatni nektek. A minap az egyik szomszédom munkájára lettem figyelmes, ő egy egyszerű ember és szeret a kis kertjében tenni venni. Arra lettem figyelmes, hogy néhány fából készült cölöpöt rendezget, először azt hittem takarít az udvaron és a garázsban. Két óra múlva ütögetésnek a zaját halottam, majd azt…

Az egyik legundorítóbb bűncselekmény: haldoklóktól is lopott a magyar kórházi ápoló

Hónapokon át mondták a szentesi kórház belgyógyászatán az ápolók, hogy közülük valaki lop, ám az intézmény nem vette komolyan az ügyet – olvasható a delmagyar.hu-n. Végül maguk buktatták le tolvaj kollégájukat. Tíz év fegyházra, illetve a foglalkozásától való végleges eltiltásra ítélték azt a szentesi ápolót, aki idős, olykor magatehetetlen betegektől tulajdonított el pénzt, értéktárgyat. A most…

A gazdag ember egy kosár szemetet adott a szegénynek, ám mégis ő volt az, aki irgalmatlanul megszégyenült!

Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és feltöltötte őket gyönyörű virágokkal. Visszament a gazdag emberhez, és visszaadta neki. A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte: Miért adsz nekem szép virágokat, ha én szemetet adtam neked? A szegény ember így…

A menő pasas egy hajléktalan nénivel ebédel minden kedden, aztán robban a bomba, a férfi nem hisz a fülének!

Az elmúlt időszakban naponta találkoztam Amy Joe-val Orlandóban a Pine Street és S.Orange sugárút között. A cityben dolgozom, és a mindig a város körül vezetek. Általában öltöny van rajtam, ezért gyakran megállítanak a hajléktalanok pénzért, de Amy Joe sosem kért. Mindig csak rám köszönt: “Üdvözöm, Uram, legyen szép a napja, az Isten áldja meg!” – mondta, és mosolygott, írta le Greg…

A kutya szomorúan ült a koporsó mellett! A gyászolók megdöbbentek azon, ami ezután történt!

A kutya szomorúan leült a koporsó mellé! A gyászolók meglepődtek ami ezután történt! A 79 éves Mehmet Ilhan egy hosszú betegség után elhunyt! Az egész családja gyászolta, bele értve kutyáját, Cesur-t! Cesur a leghűségesebb társa volt Mehmet-nek hosszú éveken keresztül, és meg volt köztük az az erős, bizalmas kapcsolat! Amikor az idős ember kórházba került…

Halála után ennek az öregasszonynak ki akarják vágni a nyelvét… az ok megdöbbentő!

Bosznia-Hercegovina területén lévő egyik kis faluban, él egy 80 éves idős asszony, aki élvezi a nyugdíjas éveit, de van egy különleges hobbija. Szinte hihetetlen az orvosi szolgáltatás, amit szájával nyújt a helyi lakosoknak. Ez a nyugdíjas néni azt állítja, hogy nyelvével gyógyítani képes. Akik hozzá folyamodnak, azok leülnek egy székre és hátradőlnek. Ezután az öregasszony…

Megcsókolta felesége holttestét és összeesett… 8 órával később gyerekei számára világossá vált, hogy nem is történhetett másként!

Ez a megható történet Yvonne és Robertről szól, akik a Csendes-óceán déli részén fekvő Niue szigetén találkoztak először. Azon az estén Robert elvitte a fiatal lányt motorozni és azonnal egymásba szerettek. Ez 54 évvel ezelőtt történt… Yvonne vette a bátorságot és Robert fülébe suttogta, hogy szeretlek. Nem is történt semmi baj, mivel Robert is első…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial