Érdekesség

A világ legidősebb embere 256 évesen megtörte a csendet és elmondta a hosszú élet titkát?

A világ legidősebb embere 256 éves koráig élt! Ez nem mítosz, Meet Li Ching Yuen volt a legidősebb ember a világon! 1930-ban a New York Times-ban jelent meg egy cikk róla, amelyben beszámoltak arról, hogy 1827-ben a kínai kormány Meet Li Ching Yuen-t köszöntötte a kormány 150-ik születésnapján! További dokumentumok bizonyították, hogy 1877-ben újra gratulált a kormány az úriembernek, hiszen ekkor töltötte be 200-ik életévét. Az újságíró arról is beszámolt, hogy a Li szomszédságában élők elmondták, hogy már a nagyszüleik is ismerték őt.

Li már tízéves korában elkezdte gyógynövényes pályafutását. Akkoriban a hegyekben több különböző gyógynövényt is gyűjtött, amelyekről azt tartották, hogy ezek a hosszú élet elixírjei. Lingzhi-t goji bogyót és ginsenget is gyűjtött. 1749-ben, 71 éves korában csatlakozott a kínai hadsereghez, mint harcművészeti oktató. Li egy közkedvelt ember volt. 256 éve alatt 23 alkalommal volt nős és több mint 200 gyereke született.

A fennmaradt dokumentumok szerint Li élete első száz évét gyógynövénygyűjtéssel töltötte. Majd ezt követően a mások által gyűjtött gyógynövényeket forgalmazta. Minden nap fogyasztott gyógynövényeket, valamint rizsbort ivott. Li egyik tanítványa elmondta, hogy Kínában élt egy ember aki az 500 éves kort is elérte. A hosszú élet titka pedig nem más, mint a Qigong gyakorlatok, az egészséges táplálkozás és a gyógynövények.

Li a halálos ágyán azt mondta:

“Mindent megtettem, amit meg kellett tenni ebben a világban”.

Megkérdezték mi a hosszú élet titka, mire ő azt monda: Legyen csendes a szíved, ülj mint egy teknős, sétálj fürgén mint egy galamb és aludj mint egy kutya. Azt állította, hogy a hosszú életének a titka, a légzéstechnikája és a belső nyugalma. Természetesen az egészséges étkezés is hozzájárult a hosszú életéhez, de azt mondják a belső nyugalma volt az igazi titok.

Miért nehéz ezt elhinni?

A nyugati világban jelenleg 70-85 év az átlagos élettartam. Ha valaki 100 éves koráig él, az már kiemelkedőnek számít. Éppen ezért ha azt halljuk, hogy valaki több mint 200 évet élt, akkor az már nagyon gyanús. Meg kell értenünk azonban, hogy ezek a rendkívül hosszú élettartamú emberek teljesen máshogy töltik a napjaikat, mint a nyugati világban élők. Nem dolgoznak 9-től – 17-ig, nem kell az adósságokkal foglalkozniuk, nem a szennyezett városi levegőt lélegzik be. Nem esznek finomított cukrokat, lisztet és olyan élelmiszereket, amelyeket permeteznek. Zsíros húsokat, vagy genetikailag módosított élelmiszereket sem fogyasztanak. Nem dohányoznak és nem isznak alkoholt és antibiotikumokat sem szednek. Azonban egészségesen táplálkoznak, gyógynövényeket és fűszereket minden nap fogyasztanak. A szabadidejüket a természetben töltik, a jó levegőn, ahol légzésgyakorlatokat végeznek és meditálnak. Kipihenik magukat, eleget alszanak. A rohanó világunkban mi a nyaralások alatt pihenhetjük ki magunkat. Ők viszont minden nap úgy élnek, mint mi egy nyaralás alkalmán.

Nem kétlem, hogy mindannyian elérhetnénk a százéves kort, vagy akár ennél hosszabb ideig is élhetünk, ha odafigyelünk a testi, lelki és a szellemi egészségünkre.

 

Forrás:  bidista.com

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial