Divat

A nagymamám már 40 éve a Holdnaptár szerint vágatja a haját – A barátnőim közül mindenki irigyli a frizuráját

Úgy tartják, hogy a női hajban van valami mágikus dolog. Nem csak a külsőnkre vannak hatással, hanem a sorsunkra is. Ezért sok fodrász és asztrológus azt tanácsolja, hogy csak bizonyos napokon változtassunk a frizuránkon. Ebben lehet segítségedre a Holdnaptár. Őseink is a Hold alapján vágatták a hajukat és egyes nagymamákat elnézve, meg fogsz lepődni azon, hogy 70-80 évesen szebb fürtjeik vannak, mint a húszéveseknek.

Valóban, ha a Holdnaptár szerint vágatod le a hajvégeidet, akkor a hajad gyorsabban fog nőni – ez gyakorlatban is bebizonyosodott.

jfghfhrajat1

Így haj és a hajvég nem lesz kócos és töredezett. Kívánságaid beteljesülése a Hold állásától és a hét napjától fog függeni. Például, ha a pályafutásodban szeretnél előre lépni. Megnézed a hajvágási naptáradat, hogy mikor van a számodra kedvező nap és azt, hogy az a nap mit is jósol neked és még azt is, hogy ez a nap milyen hatással lesz majd a hajadra. A Bidista.com szerkesztősége most elárulja neked a 2018-as év hajvágásra kedvező napjait!

Hajvágási naptár – 2018

JANUÁR

Kedvező napok

2, 6, 14, 15, 19-23, 26-29 – kiváló napok a hajvégek levágására, melynek következtében a haj gyorsabban fog nőni. A dauer a legkisebb mértékben fogja károsítani a hajat.

7, 17-18, 20-23, 27-29 – ezekre a napokra lehet a hajfestést és különleges frizurát betervezni.

Kedvezőtlen napok

1-3, 8-10,1 6-17, 24-25, 30-31 – bármilyen beavatkozás akár otthoni hajpakolás, vagy hajcsavarás, rossz hatással lesz a hajadra.

4, 5, 20-12, 28 – szerencsétlen napok a hajvágásra, göndörítésre és a hajfestésre.

closeup of hairdresser doing haircut
closeup of hairdresser doing haircut

FEBRUÁR

Kedvező napok

3, 4, 12-14, 20-23, 28 – ezeken a napokon a hajvágás jól segíti a haj növekedését.

4, 5, 13, 15, 19-20, 28 – bármilyen fajtájú hajvég vágás, hajfestés, hajpakolás segít a haj szerkezetének az erősítésében, sőt még a hajhullást is megakadályozza.

Kedvezőtlen napok

1, 4, 6-8, 15-16, 18, 23 – ezeken a napokon jobb lemondani a fodrászt.

1, 6-8, 15-16, 23 – rossz időpont a hajfestésre, göndörítésre, hajvágásra és hajszerkezet javítására irányuló kezelésekre.

Young woman having hair washed
Young woman having hair washed

MÁRCIUS

Kedvező napok

5-6, 11-14, 19-22, 26-29 – tökéletes napok bármilyen kezelésre, vagy hajvágásra. A haj ragyogni fog, rugalmas lesz és jól fog nőni a hajvágást követően.

7, 12-14, 21-22, 26-28 – ezeken a napokon érdemes festetni és hajvéget vágni.

Kedvezőtlen napok

2, 31, 28 – jobb elhalasztani az új frizurát és a hajszín megváltoztatását.

1-3, 8-10, 16-17, 24, 30-31 – bármilyen típusú beavatkozás károsíthatja az egészséget. Tetesd át az időpontodat egy szerencsés napra, főleg ha rosszul érzed magad.

hjfghfurajat5

ÁPRILIS

Kedvező napok

4-5, 11-12, 17-21, 25-28 – tökéletes idő, hogy rábízd a hajad egy szakemberre. Bármilyen típusú beavatkozás csak növeli a hajad egészségét és a szexuális energiádat.

13, 19-21, 25-28 – ideális időpont a hajszínbeli elemi változtatásokra és különleges frizurára.

Kedvezőtlen napok

8, 16, 23, 30 – április ezen napjai legrosszabbak a fodrászhoz menetelhez, függetlenül annak az okától. Még a hajpakolásnak sem lesz eredménye.

7-9, 15-16, 22-23, 29-30 – a frizura megváltoztatása negatív hatással lesz a hajad egészségére.

dfgdfgfjat6

MÁJUS

Kedvező napok

3-5, 9, 11, 17-21, 29-30 – egyszerűen nagyszerű idő bármilyen hajvágáshoz, festéshez és a szokásos fodrászszalonbéli kezelésekhez.

3-4, 9, 13, 16-20, 30 – szerencsés napok a hajvégek levágására és az őszhajszálak befestésére.

Kedvezőtlen napok

1, 3, 7-9, 14-15, 22, 28-30 – ezeken a napokon nem javasolt felkeresni a fodrászt.

1, 7-8,14-15, 22, 28-30 – rossz napok a dauerhoz és a festéshez. Ugyanúgy jobb tartózkodni az olajos hajpakolásoktól – nagyon megviseli a hajat.

fdhgfdgdfgdrajat7

JÚNIUS

Kedvező napok

3-4, 14-19, 21-26, 30 – ezeken a napokon bátran megvalósíthatod elképzeléseidet a frizurád elkészítésénél.

15-17, 22-25 – kiváló időpont a hajregeneráláshoz. A hajhosszabbítás nem rontja el a frizurádat.

Kedvezőtlen napok

13, 28 – bármilyenfajta beavatkozás negatív hatással lesz a haj szerkezetére. A haj formázhatatlan és töredezett lesz.

6, 12-13, 19, 21, 27-29 – kedvezőtlen idő a fodrászathoz.

vbnvgcgbnvcxrajat8

JÚLIUS

Kedvező napok

2-4, 8-10, 14-18, 20-25, 29-30 – legkedvezőbb napok a fodrászathoz. Bármilyen típusú beavatkozás segít a haj növekedésében és a haj állapotán. A haj jobban viseli a kémiai beavatkozásokat.

15-17, 20-25 – kiváló időpont a hajhosszabbításhoz.

3-4, 8-10, 15-17, 21-23, 28-29 – ezeken a napokon a legkevésbé veszélyes a radikális hajszínváltoztatás.

Kedvezőtlen napok

1, 13, 16, 27, 30 – a haj nagyon töredezetté válik, főleg hajfestést követően.

1, 6, 12-13, 19, 26-28, 30 – hajszalon felkeresése negatív hatással lesz a hajadra.

dfsghrajat9

AUGUSZTUS

Kedvező napok

1-2, 6-9, 12-17, 19-24, 29-30 – kiváló dátumok. hogy megszabadulj a töredezett hajvégektől. A hajad dúsabb és fényesebb lesz.

14-16, 21-24 – bármilyen típusú beavatkozás segít a haj növekedésében.

Kedvezőtlen napok

3-5, 11, 18, 24-26 – bármilyen típusú hajvágás rontja a haj állapotát.

6-8, 14-16, 20, 28-30 – a hajfestés rossz ötlet.

dfgsdfgsdjat15

SZEPTEMBER

Kedvező napok

5, 10-16, 18-23, 28-29 – a hajszalon felkeresése örömet szerez, javítja a haj szerkezetét és segít a hajnövekedésben.

6, 11-15, 19-22, 28 – kiváló dátumok a hajfestéshez.

Kedvezőtlen napok

2-3, 8-9, 17, 24-26 – a frizura bármilyen fajta megváltoztatása hajhulláshoz vezet.

5-7, 12-14, 19-21, 28-30 – ha ezeken a napokon keresed fel a fodrászodat, se jobb, se rosszabb sem lesz a hajad szerkezete.

Young woman in a hair salon
Young woman in a hair salon

OKTÓBER

Kedvező napok

4-7, 10-15, 17-22, 27-29 – kiváló dátum egy új frizurához, vagy egy új hajszínhez.

17-22 – kiváló napok a töredezett hajvégek eltüntetéséhez.

Kedvezőtlen napok

2, 8-9, 23-25, 31 – bármilyen típusú beavatkozás rossz hatással lesz a haj egészségére.

4-6, 9, 11-13, 18-19, 27-29 – kedvezőtlen napok a fodrászathoz.

dfgdgfdaajat12

NOVEMBER

Kedvező napok

1-5, 8-14, 17-21, 27-29 – dauer, hajvágás, hajhosszabbítás, festés – bármilyen típusú beavatkozás remek eredményt lehet elérni.

2-5, 8-13, 18-21, 27-28 – egyszerűen nagyszerű időpont a hajfestéshez, még a sötét haj kiszőkítéséhez is. A kudarc esélyei minimálisak.

Kedvezőtlen napok

6, 7, 15-16, 22-24, 30 – a fodrász felkeresése ezeken napokon sikertelen lesz és még árthatunk is a hajunk egészségének. A haj nagyon lassan fog nőni.

Young woman posing in hairdresser room
Young woman posing in hairdresser room

DECEMBER

Kedvező napok

3-4, 8-15, 17-20, 25-28 – ezeken a napokon készített frizura segíti a haj növekedését.  A dauer és a keratin hajvasalás nem károsítja a hajat.

2-4, 8-12, 17-20, 25-28 – gond nélkül változtathatod a hajad színét és a hosszát.

Kedvezőtlen napok

1, 6-8, 16, 22-23, 29-31 – a fodrász felkeresése ezeken a napokon nem hozza meg a várt eredményt. Főleg a hajfestéstől kell tartózkodni, legyen az bármilyen fajta is.

Beautiful woman getting haircut by hairdresser in the beauty salón.
Beautiful woman getting haircut by hairdresser in the beauty salón.

A SZERKESZTŐSÉG TANÁCSA

Aki hosszú és sűrű hajat szeretne, annak úgy kell megterveznie a frizurájának a megváltoztatását, hogy annak az időpontja az Oroszlán jegy csillagállásra essen.

Ha a Szűz csillagjegy alatt vágatja a haját, az formázhatóbb lesz. Amikor a Hold fogyatkozás fázisában van, a Bak, a Nyilas és a Kos csillagjegyűek jobb, ha nem mennek fodrászhoz. Amikor a Hold növekedési szakaszában van, akkor negatív hatást gyakorolhat a Halak és Rák csillagjegyűekre.

Helyesen válaszd meg a fodrászhoz meneteled időpontját, hogy divatos frizurád és egészséges hajad legyen, és hogy a dolgaid is jól alakuljanak. A közösségi oldalakon oszd meg ezt a hasznos információt a barátnőiddel!

Forrás: bidista.com

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial