Történet

A menő pasas egy hajléktalan nénivel ebédel minden kedden, aztán robban a bomba, a férfi nem hisz a fülének!

Az elmúlt időszakban naponta találkoztam Amy Joe-val Orlandóban a Pine Street és S.Orange sugárút között. A cityben dolgozom, és a mindig a város körül vezetek. Általában öltöny van rajtam, ezért gyakran megállítanak a hajléktalanok pénzért, de Amy Joe sosem kért. Mindig csak rám köszönt: “Üdvözöm, Uram, legyen szép a napja, az Isten áldja meg!” – mondta, és mosolygott, írta le Greg Smith egy Facebook bejegyzésében.

 

love

Greg és Amy

 

A férfit el kezdte érdekelni Amy. A kedvessége, szerénysége, jó kedve, érdekelni kezdte miért nem kér soha, hiszen tudta, hogy az utcán él, és szüksége lenne a segítségre. Greg egyszer meghívta ebédelni a nőt, és azóta minden kedden együtt ebédelnek. Az első kedden egy órát beszélgettek arról, hogyan tud ilyen vidáman élni a nő, amikor nincstelen. Az is kiderült, miért lett hajléktalan. Kiderült, hogy Amy nem tud olvasni, egyszerűen nem tanította meg rá senki. Nyilvánvaló, hogy így munkát sem talál.

Azt is elmesélte, hogy az apróból, amit az utcán kap, könyveket kölcsönöz a kerületi könyvtárból hogy megtanuljon olvasni, ahelyett, hogy ennivalót venne.  Inkább tanul olvasni, hogy egyszer munkát találjon, minthogy egyen!

– Van családom, fantasztikus szülőkkel áldott meg az élet, akik mindenben segítettek, bármit is tűztem magam elé. Amy Joenak azonban ez nem adatott meg. Úgyhogy most nemcsak eszünk, hanem tanulunk, tanítom olvasni. Egy hétre kölcsönzök egy könyvet a könyvtárból, ezt kedden együtt olvassuk és a hét többi napján ő egyedül folytatja. – írta le Greg.

– Ezt nem azért írtam le, hogy sajnálják Amy Joet vagy, hogy magamat fényezzem. Azért írom le, hogy ezáltal embereket inspiráljak, hogy segítsenek másoknak.

Nagyon sok Amy Joehoz hasonló ember van, nem biztos hogy pont hajléktalanok, vagy éheznek. Ez lehet egy rokon, vagy barát is.

Gyakran elég egy kedves köszönés vagy mosoly.

– Nagyon szerencsés vagyok, hogy jól keresek, tudok Amy Joenak segíteni és nem is hagyom abba. Ha Önt is meghatotta ez a történet, és ossza meg barátaival. Ha nem, akkor persze az is rendben van. Soha nem tudjuk viszont, mit tehetünk embertársunkért, amíg meg nem próbáltuk. Ki az Ön Amy Joe-ja? – buzdít bennünket is Greg, mert ő már tudja, sokkal többet kap ettől az emberi viszonytól, mint amennyit ő adott…

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

 

 

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial