Egészség / Tippek / Történet

A férfi 2 evőkanál kókuszzsírt evett naponta kétszer és 60 nap alatt ez történt az agyával

loading...

Dr. Mary Newportnak van egy elmélete a ketontestekről, melyeket a szervezetünk állít elő a kókuszzsír emésztése során. Szerinte ez alternatív tápanyag lehet az agy számára. Állítja, a kókuszolaj hihetetlen előnyöket tartogat Alzheimer-kór ellen.

Ha az elmélete helytálló, ez lehet az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezése a természetes gyógymódok terén.

Dr. Newportnak megvan a maga személyes története az Alzheimer-kórral kapcsolatban. Férje, Steve progresszív demenciában szenvedett az 50-es évei közepén legalább 5 éven keresztül. Ezután egy MRI vizsgálaton állapították meg nála az Alzheimer-kórt. Egy esettanulmányban mesélte el történetét: “Gyakran több egymást követő napon sem volt tiszta a tudata. Nem találta meg a kanalat vagy éppen nem emlékezett, hogyan kell kivenni a vizet a hűtőből. Egyik nap fontos hívást vártam és megkérdeztem tőle, kerestek-e. Azt válaszolta, nem. Néhány nappal később azonban már emlékezett arra, hogy kerestek és arra is, hogy mit üzentek.”

Dr. Newport észrevette, hogy férjének nincs rövidtávú memóriája, az információkat valahol mélyen az agyában tárolja. Volt egy olyan érzése, hogy ehhez az étrendnek is köze van. Férje elkezdett gyógyszereket szedni abban a reményben, hogy le tudják lassítani a folyamatot, de depressziós lett, lefogyott, elfelejtette, hogyan kell főzni, számológépet használni vagy elvégezni egy egyszerű összeadást. Elfelejtette, hogyan kell a legáltalánosabb feladatokat megcsinálni, de egész nap az udvaron vagy a garázsban dolgozott, hogy jó fizikai állapotban maradjon.

Reményre lelni

Néhány tanulmány a közepes láncú trigliceridek vagy ketontestek használatáról az Alzheimer-kór megelőzésében és kezelésében felkeltette Dr. Newport figyelmét. A közepes láncú triglicerideket a Parkinson- és a Huntington-kór, a szklerózis multiplex, a gyógyszer rezisztens epilepszia és a cukorbetegség esetén is potenciális kezelési lehetőségnek tartják. Dr. Newport szerint a ketontestek segíthetek az agynak regenerálódni oxigénhiány után újszülötteknél és felnőtteknél is, segíthetik a szív állapotának helyreállását szívroham után és csökkenthetik a tumorok méretét. A gyógyszer rezisztens epilepsziában szenvedő gyerekek gyakran reagálnak a rendkívül alacsony szénhidrát tartalmú ketogén diétára.

loading...

A test sejtjei képesek felhasználni a ketontesteket, mint alternatív üzemanyagokat, ha a glükóz nem áll rendelkezésre. A ketontestek normális esetben nem keringenek a testben, hacsak az nem éhezik néhány napig vagy ha valaki nem tart alacsony szénhidrát tartalmú diétát, mint Dr. Atkins. Dr. Newport szerint Alzheimer-kór esetén a neuronok az agy bizonyos területén inzulin rezisztencia miatt nem képesek glükóz felvételére és lassan elpusztulnak… Ha ezekbe a sejtekbe a ketontestek bejutnak, a sejtek életben maradhatnak és működőképesek lesznek.

Az eredmény

Dr. Newport ezek után elkezdett napi egy adag kókuszzsírt adni férjének. 60 nappal ezután észrevette, hogy Steve jókedvű, beszédes, viccelődik és a remegése kevésbé észrevehető. Képes lett egy feladatra koncentrálni ahelyett, hogy bármi könnyen elvonta volna a figyelmét. 2 evőkanál kókuszzsírt evett naponta kétszer, így biztosítva, hogy a ketontestek ne keringjenek a szervezetében.
Dr. Newport szerint egy év alatt ezzel a természetes kezelési módszerrel a férje teljesen megváltozott. Bár még mindig nehézséget okoz neki néhányszor a megfelelő szó megtalálása, de felismeri a rokonokat, aktívan részt vesz a beszélgetésekben és arckifejezései is egyre élénkebbek.
Hozzátette: “Most már nagyon elégedettek vagyunk, ahol tart. Azt látjuk, hogy a kókuszolaj lelassította a betegség fejlődését, ezért minden cseppje megéri!”

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Forrás: ketkes.com

Facebook Hozzászólások
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial